Author Archives: Eszter

Készítettem egy videót, hogy Kuku hogyan jelzi a riasztó megszólalását: megérint és gyorsan lefekszik. A vészhelyzet egyezményes jele, hogy kutya hasra veti magát – mint ahogy filmekben a lövöldözéskor szokták tenni.     A videószerkesztésért és a feliratozásért külön köszönet Szekeres Csabának, Donnie gazdájának! … Continue reading →

Borzassal, az Egyesületünk legifjabb – és már nem is olyan kicsi – hallássérült-segítőkutya tanulójával kirándultunk. Mindenre sor került, ami ilyenkor kell: villamosozás, vidám szaladgálás az erdőben, utána kis gyakorlással egybekötve a fáradalmak kipihenése és erőgyűjtés a hazamenetelhez egy bevásárlóközpontban.  Az alábbi … Continue reading →

Sokszor hallani a hírekben szénmonoxid-mérgezésről és tűzesetről, ezért beszereztünk egy szénmonoxid- illetve füstjelzőt. Rögtön ez a gondolat futott át az agyamon: „Nahát, akkor erre is megtaníthatjuk Kukut!”. Mivel szeretném, hogy a kutyám mindenféle riasztóhangot helyszíntől függetlenül (pl. szállodában) jelezzen, beszéltem a kiképzőnkkel. … Continue reading →

Mint ahogy a blogomban is említettem már, súlyos hallássérüléssel születtem és 16 éves koromban cochleáris implantátumot (CI-t) kaptam. A műtét előtt gyakorlatilag siket voltam, 100-120 dB-es hallással rendelkeztem, tehát a sugárhajtású repülőt vagy a diszkózenét talán érzékeltem (de azt is csak „halknak” … Continue reading →

A kiképzés elején, még 2009-ben, kis ládák segítségével gyakoroltuk be, hogy Kuku egyértelműen megmutassa nekem a zaj forrását. Három dobozt tettük egymás mellé, valamelyikbe eldugtuk a hangot adó tárgyat (pl. mobil) – persze úgy, hogy ő ne lássa. Mikor csörgött … Continue reading →

Szeptember 11-én Egyesületünk bemutatót tartott a Wekerlei Napokon. Azóta sok idő eltelt, de mindenképp szeretnék pár sort írni róla, mert még most is örömmel gondolok vissza erre a napra. Kuku mintha olvasta volna a blogomban, hogy mennyire panaszkodtam rá az egyik kiképzési alkalom … Continue reading →

Vasárnap reggelente általában Apukám viszi sétálni Kukut. Nem is tudom, ki szereti ezt jobban, Apukám vagy Kuku? Talán Apukám. Ez a hetente ismétlődő privát szertartásuk: ilyenkor úgy sétálnak kettesben, mint férfi a férfivel. Apukám élvezi, hogy mindent megengedhet Kukunak. Kuku pedig … Continue reading →

A hosszú hallgatásom oka sajnos egy váratlan családi esemény: számomra – és Kuku számára is – nagyon közelálló ember kórházba került. Intenzív osztály, lélegeztető gép, életfunkciókat mérő műszerek… Erről csak ennyit, inkább arról szeretnék mesélni, Kuku hogy élte meg ezt … Continue reading →

Egy családi étkezés végéhez közeledve mindenki a saját tányérára koncentrált, Kuku az asztal mellett feküdt félálomban (ugyanis a falatozás elején ráparancsoltam, hogy nincs kéregetés), amikor hirtelen felélénkült, odafutott hozzám és a mancsával megérintett kétszer-háromszor. A családi kupaktanács tagjai kérdően összenéztek: se telefon, se … Continue reading →

Én toleráns gazdának ismerem magam, Kuku nehezen tud kihozni a sodromból, kedden mégis sikerült neki. A kiképzőnkkel megbeszélt helyszínre siettünk. Az utcán hagytam a kocsit, szabályos kiszállás* után gyorsan, az emberek részéről ismerkedési szándékra utaló pillantások és szavak kereszttűzében vágtunk át … Continue reading →