Én toleráns gazdának ismerem magam, Kuku nehezen tud kihozni a sodromból, kedden mégis sikerült neki. A kiképzőnkkel megbeszélt helyszínre siettünk. Az utcán hagytam a kocsit, szabályos kiszállás* után gyorsan, az emberek részéről ismerkedési szándékra utaló pillantások és szavak kereszttűzében vágtunk át a parkolón és a pláza előcsarnokán úgy, hogy Kuku ügyesen haladt a lábam mellett, látszólag ellent tudott állni a barátkozási alkalmak csábításának. Már csak néhány méternyire voltunk a célponttól (Ricsi és Cooper), amikor odalépett hozzánk egy biztonsági őr „igazoltatás” céljából. Ekkor olyan történt, amire – ilyen kedvező előzmények után – én sem számítottam (tekintettel arra, hogy az utóbbi időben magához képest mennyit fejlődött Kuku, már-már elbíztam magam). A kiskutyám félreértette a helyzetet, és valahogy így mutatkozott be az őrnek: „Helló! Kukunak hívnak, örvendek a szerencsének! Mit szeretnél, labdázni vagy inkább csak egyszerűen a hasamat vakargatni?” Kétségkívül kellemetlenül éreztem magam, hogy miközben azt magyarázom valakinek, hogy segítőkutyával érkeztem, Kuku a régi önmagát produkálja. Legszívesebben hazamentem volna vele, hogy mérlegelje a lehetőségeit (otthon való unatkozás vs. izgalmas eseményekkel tarkított jövés-menés), de a kiképzőnket mégse hagyhattuk faképnél. Végül nem bántam meg, hogy maradtunk, mert Kuku néhány percnyi fegyelmező gyakorlat után lenyugodott (nekem ennél sokkal, de sokkal több idő kellett), és két hallássérült-segítőkutya tanulópáros is csatlakozott hozzánk. A legújabb jelentkezőnek (egy másféléves tibeti terrier gazdája) Kukuval prezentáltuk a „zsákolás” módszerét és a zajok jelzését. Majd a hallássérült-segítő szekció legifjabb tagja, a labradoodle kölyök, Borzas is befutott. Nagyon élveztünk az együtt eltöltött, eseménydús 4 órát. Megint megállapítottam, hogy Kuku hallássérült-segítőkutyaként már remekül funkcionál: például még akkor is jelzett az utcán – a csúcsforgalom idején –, amikor Ricsi úgy szólította a nevemet, hogy elbújt, vagy amikor Kukuval folyamatosan sétáltunk (Ricsi utánunk kiabált). Ami a fegyelmezést illeti, a végül annyira összeszedte magát Kuku, hogy a gyorsétteremben – miközben elmentünk kaját vásárolni – akkor se kelt fel, amikor Borzas az asztal alatt odament hozzá. Ha a biztonsági őrnek is ezt az oldalát mutatta volna be, maximálisan elégedett lennék!
*Nyitott ajtó ellenére Kukunak türelmesen kell várakoznia a helyén, és csak a „Gyere!”-vezényszóra ugorhat ki az autóból.
