Tanulmány a Fogyatékosság és társadalom c. folyóiratban

A segítőkutyák valóban szinte „bárhova” elkísérhetik a gazdájukat? Közszolgáltatást nyújtó intézmények képviselőivel végzett interjús vizsgálat eredményei.

Ezzel a címmel jelent meg a héten egy cikkem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Fogyatékosság és társadalom c. folyóiratában. Nagyon örülök neki, ezúton is köszönöm a lehetőséget a szerkesztőbizottságnak!

Igazi kihívás volt számomra közszolgáltatást nyújtó intézmények képviselőivel lebonyolítani ilyen tartalmú interjúbeszélgetéseket. Ugyanis hiába éltem át segítőkutya-gazdaként, hogy – Kuku vagy Mák jelenléte miatt – sokszor ütközött nehézségbe egy-egy szolgáltatás igénybevétele, kutatóként a beszélgetések alatt objektívnek kellett maradnom. Végül mindegyik interjú pozitív élmény lett számomra: rengeteget tanultam belőlük, jobban megismerhettem a „másik oldal” mindenképpen figyelemre méltó félelmeit és javaslatait is.

Akit érdekel, ezen a linken érheti el a cikket. A szaklap teljes, legújabb száma itt található.

Posted in Kuku | Leave a comment

Kukunak is lett egy segítőkutyája?

Kuku már a 15. életévében jár, és ahogy öregszik, egyre szorosabb lesz a kapcsolata Mákkal. Szinte szimbiózisban élnek, Mák mindenhova követi Kukut. Ha az Öregfiú lassan ballag fel a lépcsőn, Mákocska ugyanolyan tempóban, védelmezően megy mögötte, esze ágában sincs megelőzni.

Amióta Kuku hallása elromlott, szinte „fülnek” használja Mákot. Például, ha Mák az ajtóhoz rohan, Kuku is ugyanezt teszi, pontosan kikövetkeztetve, hogy valaki hazaérkezett – noha ő még nem hallott semmit. Utána büszkén beáll a kertkapuba és mutatja: „ő mindent meghallott ám”. Mák pedig örömmel asszisztál ebben, árgus szemekkel figyeli a fülét hegyező Kuku minden mozdulatát (ld. 1. kép). A világért sem buktatná le. Sőt, ha akkor történik valamilyen esemény, miközben Kuku alszik, Mák odaszalad hozzá és megböki Kukut – mint ahogy engem szokott hallássérült-segítő kutyaként.

Mindig meghatódva néztem a két kutyám együttműködését, és azt gondoltam, hogy már nem tudnak engem semmivel sem meglepni. És akkor kezdtek előfordulni olyan esetek, amikre egyszerűen nem tudunk magyarázatot adni, szinte túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. Például egyszer olyan helyen voltunk, ahol csúszott a kő. Ez Kuku hátsó lábának már kihívást jelent, de azért kitartóan játszotta az éhes kutyát és koldult az ebéd alatt. Közben szegény egyre jobban csúszott hátra. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Mák Kuku mögött fekszik és türelmesen megtarja az öreg barátját. Mákocska az egész étkezés alatt nem mozdult Kuku mögül – pedig elég kényelmetlen lehetett neki ez a póz (Kuku 30 kilójáról nem is beszélve) és biztosan őt is érdekelték volna a finom falatok. Kuku eközben boldogan, ülve reménykedett az asztal mellett, hogy kap kóstolót (ld. 2. fotó).

Pénteken Kuku laborvizsgálatra volt hivatalos, Mákot is elvittük bűzmirigynyomásra. Azonban a rendelő járványügyi óvintézkedése miatt nekünk a folyosón kellett maradnunk. Azt a tekintetet le se tudom írni, ahogy Mák nézett kétségbeesetten Kuku után, amikor elvitte a doktornő. Végig le se vette a szemét az ajtóról, még akkor sem, amikor arrébb kellett fektetnem, mert útban voltunk. Amikor visszahozták Kukut, Mák felpattant, és elkezdte nyalogatni Kuku arcát, úgy örült neki.

Ezek a pillanatok mindig nagyon felmelengetik a szívemet. Drága kutyáim, remélem, hogy még sokáig lehetünk együtt. Nagyon szeretlek Titeket!

Posted in Kuku | Leave a comment

Kuku és Mák a Blikkben

Kuku hiába nyugdíjas, még mindig nagy érdeklődés árad feléje. Noémi, a Blikk újságírója azzal keresett meg, hogy Kuku(!) hallássérülésével kapcsolatban szeretne velem interjút készíteni. Kuku volt a középpontban, de a beszélgetés közben kérdezett rólam, Mákról, az egyetemi és az egyesületi munkámról, valamint arról is, hogy a maszkviselés hogyan érinti a hallássérült embereket. Az interjúból ezen a linken található cikk kerekedett ki.

A fotó még Kuku fiatalabb korában készült, éppen jelzi nekem a telefoncsörgést. Az egyik kedvenc képem.

Posted in Kuku | Leave a comment

Amikor az idős hallássérült-segítő kutya hallássérültté válik

– Kuku, megjöttünk! Hol vagy, Kuku? Kuku!

Emlékszem, hogy torkomban dobogott a szívem, amikor nem találtam sehol Kukut, és hirtelen megláttam, hogy mozdulatlanul fekszik a lakás egyik sarkában, hiába szólítgatom. Az is átfutott az agyamon, hogy nagy baj történt. Gyorsan odaszaladtam hozzá. – Kuku, mi van Veled? Ébredj fel! – kiabáltam neki rémülten. Ebben a pillanatban szegény Kuku összerezzent és kinyitotta a szemét. Én akkor megkönnyebbülten lélegeztem fel, de belém hasított a felismerés: Kuku most már tényleg nem hall jól. Láthatóan váratlanul érte, hogy ott állok mellette.

Ez az eset mindkettőnk számára választóvonal volt. Korábban is sejtettem, hogy a közel 14 éves Kuku hallása romlik, de ebben a pillanatban minden remény elillant, hogy hátha csak egy kis szétszórtság vagy fáradtság az oka annak, hogy lassabban reagál dolgokra. Hát, az én édes Kiskutyám, aki arra szánta az életét, hogy nekem jelezze a hangokat és a körülöttünk zajló eseményeket, hasonló cipőbe került, mint én. Szerencsére Kuku ezen kívül – a korához képest – jó erőnlétnek örvend, de azért eléggé zavarhatja őt ez a szituáció. Mintha azon az estén Kuku is rádöbbent volna, hogy valami nem stimmel a hallásával, mert azóta megváltozott a viselkedése. Hasonló szokásokat vettem észre rajta, mint amiket magamon. Például mindig úgy helyezkedik el, hogy belássa az egész szobát, vagy ha elmegyünk otthonról, szorosan a bejáratnak támaszkodva fekszik le, hogy biztosan érzékelje a testével, ha visszaértünk és kinyitjuk az ajtót. Kuku tekintete még élénkebb lett, mint valaha: mindent követni akar a szemével, nehogy valamiről lemaradjon. A feladatait átadta Máknak, aki boldogan és felelősségtudatosan követi Kukut a pályán. Úgy érzem, hogy az Kuku számára a legnagyobb megnyugvás, hogy Máknak köszönhetően engem biztonságban tudhat. Drága Kuku, úgy látszik, hogy eljött az az idő, hogy én – Mák és a családom segítségével – figyelmeztetlek Téged, ha történik valami. Igyekszem ugyanolyan jó segítőtárs lenni, mint amilyen Te voltál nekem. Együtt megoldunk mindent! Ígérem, óvatosan fogok Hozzád közeledni, hogy ne ijesszelek meg. Külön szólok Neked, ha előveszek finomságot a szekrényből és nem hallod meg a jutalomfalat zacskójának a csörgését. Csak egy a lényeg: még sokáig együtt lehessünk, jó egészségben!

Posted in Kuku | Leave a comment

Hogyan érint engem a járvány és a maszkhasználat?

„Eszter, régen annyi helyre jártatok Mákkal, mostanában pedig még a szabadtéri programok helyett is az online találkozásokat választod!” – állapította meg nemrég egy ismerősöm. A Metropol újságíróját is hasonló téma érdekelte. A szokatlan viselkedésem oka nem mindig magától értetődő, ezért bemásolok egy-egy részletet Enikőnek adott válaszomból.

„Az évek során ahhoz szoktam, hogy általában gond nélkül, önállóan tudok kommunikálni beszéd és szájról olvasás útján, most zavarnak ezek a „maszkos” helyzetek, ezért kerülöm a személyes találkozásokat. Ugyanis kellemetlenül érzem magam, amikor a legegyszerűbb szituációkban sem értem, hogy mit szeretnének mondani nekem az utcán vagy a boltban. A másik oldalon, azt sem bocsátanám meg magamnak, hogy valaki (pl. ügyintéző vagy nekem „tolmácsoló” családtag) azért fertőződne meg, mert miattam lehúzza a maszkját. Próbálom a lehető legpozitívabban megélni és felfogni ezt az időszakot: napról napra tudatosítom magamban, hogy annak kell örülnöm, hogy egyelőre mindenki egészséges a családban és a modern technikának köszönhetően már videoprogramokon keresztül beszélgethetek ismerősökkel, vehetek részt értekezleteken.”

Többek között Kukuról és Mákról is meséltem Enikőnek, akit érdekel a teljes cikk, az online verziót itt tudja elolvasni.

Posted in Kuku | Leave a comment

Öreg kutya nem vén kutya

Mostanában Kukunak a fizioterápia a hét eseménye. Elővigyázatossági okok miatt én csak beadom Kukut, Évi pedig maszkban, kesztyűben tornáztatja és masszírozza. Nekem be se kell kísérnem az Öregfiút, ő boldogan rohan oda Évihez, és az ölébe ugrik. A kezelés után ugyan fáradtan, de elégedetten, csillogó szemekkel baktat ki hozzám. A fotót ma készítette Évi. Hinnétek, hogy már közel 14 éves Kuku?

Posted in Kuku | Leave a comment

Egy különleges interjú

Nagy megtiszteltetés ért: a munkahelyem, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar felkért egy újságírót, hogy készítsen egy interjút velem az Egyetem honlapjára. Nem csak a beszélgetés apropója volt különleges számomra, hanem az is, hogy olyan pontokra kérdezett rá Hanna, amikről egyáltalán nem, vagy csak kevés emberrel beszéltem eddig ennyire őszintén. Bevallom, néha kicsit elérzékenyültem. Az interjúból egy mondatot szeretnék kiemelni: „Ez az állomás a szüleim, gyógypedagógusaim, tanáraim, szakemberek és barátaim érdeme is volt, nem csak az enyém.” KÖSZÖNÖM NEKTEK!

Akit érdekel a beszélgetés többi része, ezen a linken olvashatja el (Kukuról és Mákról is mesélek).

Interjú: Solti Hanna, fotók: Járdány Bence

Posted in Kuku | Leave a comment

Hallássérült-segítő kutyával a COVID idején

„Annyira idegesít, hogy maszkban nem lehet Veled normálisan kommunikálni! Nem is értem, Te hogy tudod ezt ilyen nyugodtan kezelni?” – fakadt ki őszintén nemrég egy ismerősöm, miután érdekesre sikerült egy halaszthatatlan, hivatalos ügyintézésünk. Én csak néztem rá, és kérdéssel válaszoltam, a legnagyobb nyugalmat tettetve: „Hát, van más választásom?”

Később jöttem rá, hogy az őszinte megnyilvánulásra én nem őszintén reagáltam. Azért legbelül engem is zavar ez a helyzet, és bizony néha kimenekülök belőle. Például észrevettem, hogy Mákot mostanában ösztönösen nem szoktam vinni magammal olyan helyre, ahol összefuthatunk idegen emberrel, inkább kihalt területeken sétálunk. Még a járvány előtt többször meséltem, hogy felbecsülhetetlen számomra az, hogy Kuku és Mák a hangok jelzésén túl a kommunikációs akadályok leküzdésében is tudnak segíteni. Ugyanis elterelik a figyelmet a szokatlan kiejtésemről, pozitív légkört teremtenek, akkor is, ha valakit esetleg váratlanul ér a beszédem, amikor megszólalok. Amikor a kutyáim velem vannak, sose vagyok magányos, hiszen gyorsan bevonzzák a beszélgetőtársakat („Jaj, de édes kutya! Látom, hogy segítőkutya. Hogyan segít?”)

Ezen a vírus se változtatott: Mák akár visel segítőkutya-hámot, akár nem, a jelenléte előbb-utóbb azt eredményezi, hogy valaki megszólít minket. Ha rajta van a hám, akkor pedig szinte garantált, hogy „tömeg” gyűlik körénk. Mák ilyenkor mindig boldogan hátracsapja magát, és hamarosan jónéhány simogató kéz lepi el a hasát. Csak most lett egy kis bökkenő… Maszkban nem értem, hogy mit mondanak a kedvesen érdeklődő emberek, hiszen nem tudom leolvasni a szájukról. A másik gond, úgy tapasztaltam, hogy maszkban az én beszédem is jóval nehezebben érthető ismeretlenek számára. Ráadásul – mivel én is igyekszem vigyázni magam és a környezetem egészségére –, nem szívesen kérek meg másokat, hogy húzzuk le a maszkot, amikor Máknak köszönhetően sokan vagyunk egy négyzetméteren és nem kivitelezhető a védőtávolság tartása. Így előfordult, hogy Mák kivételével (neki esze ágában sincs zavartatnia magát) mindannyian zavarba jöttünk, és a járókelők végül szép lassan elkullogtak Mákocska mellől. Mák pedig döbbent szemekkel nézett rám, mert ahhoz szokott, hogy hosszabb ideig simogatják és dicsérgetik őt.

Már alig várom, hogy újra felszabadultan beszélgethessünk Mák körül, akár az utcán, akár valamilyen rendezvényen, programon. Persze, ami a legfontosabb: ez azt is jelentené, hogy véget ért ez a nehéz időszak és már nem betegszenek meg emberek.

Mielőtt valaki Mákocska lelkéért aggódna, megnyugtatásul: ő mindennek megtalálja a jó oldalát. Ugyanis profilt váltott, most főállásban elsősorban rajtam és családtagokon gyakorolja a terápiás hatását, minket vidít fel az elmaradhatatlan simogattatással – amit láthatólag nagy örömmel tesz.

U.I. A fotó illusztráció, még a vírushelyzet előtt készítette Rácz Tamás, de Mák változatlanul ilyen pózban fogadja a simogatásokat.

Posted in Kuku | Leave a comment

Doktori védés segítőkutyával

Doktori védéssel kezdtem a tanévet: péntek délután summa cum laude (100 %) minősítéssel megvédtem a disszertációmat.

Mák hallássérült-segítő kutyaként jogosan szerepel a fotón, hiszen nem csak „kutatótárs” volt, hanem a téma is igazán passzol hozzá (a dolgozat címe: A segítőkutyák szerepe a társadalmi integrációban – egy emancipatív kutatás eredményei).

Ha felsorolnék mindenkit, aki támogatott és drukkolt, sose érne véget a poszt, ezért csak három olyan intézményt/szervezetet emelek ki, ami nélkül ez a nap nem jöhetett volna el:

– ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar,

– NEO Magyar Segítőkutya Egyesület,

– ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Doktori Iskola.

KÖSZÖNÖM!

Posted in Kuku | Leave a comment

Minden jó, ha a vége jó…

Kuku és Mák mindig gyorsan a figyelem központjába kerül, ennek köszönhetően sok sikeres forgatáson volt már alkalmam részt venni velük. A lámpalázamat általában segít legyőzni az alapos tervezés és felkészülés, vagyis az, hogy tudom előre, hogy nagyjából mi fog történni. A Nők Lapja Café riporterével is minden részletet előzetesen leleveleztünk. Említette, hogy örülne neki, ha „színes” lenne a riport, a „kulisszák” mögé is be tudnának nézni. Ezért elhívtam Kuku és Mák kiképzőjét. Gondoltam, hogy milyen klassz, ha nem csak változatos lesz a videó a képzési feladatok bemutatásával, de számos más pozitív hozadéka lehet Ricsi jelenlétének. Például: 1) Mák határtalan boldogsága, hogy hosszú idő után végre láthatja Ricsit (a járvány ebbe is beleszólt). 2) Megoszlanak a szerepek az interjú alatt, nem én leszek az egyetlen nyilatkozó. 3) A riporterrel és az operatőrrel most találkoztam először, így megnyugodtam, hogy ha a forgatás körüli izgalmak közben nem lenne teljesen érthető számukra a beszédem, lesz egy biztos „támpontom”.
Szóval, büszke voltam magamra, hogy mindent elrendeztem a szervezéskor, egy akadálymentes kávézóval is egyeztettem, ahol hozzájárultak a forgatáshoz (Ricsi kerekesszékkel közlekedik). A bökkenő csak az volt, hogy semmi sem alakult úgy, ahogy terveztük. Már úton voltam, amikor Ricsi írt, hogy nem érzi jól magát és vissza kell fordulnia. Már az is meghatározta az alaphangulatomat, hogy aggódtam Ricsiért, ezenkívül minden terv borult. Ráadásul, a riporter azt javasolta, hogy – mivel nincs már szükség akadálymentes helyszínre –, inkább otthoni környezetben legyen a forgatás. Miközben gyorsan szaladtam haza rendet rakni, reménykedtem, hogy nem lesz kommunikációs probléma, nem fogok senkit zavarba hozni a szokatlan kiejtésemmel (ez néha elő szokott fordulni, ha valaki rajtam kívül még nem találkozott hallássérült emberrel). Abban a pillanatban, hogy belépett a stáb az ajtón, minden előzetes félelmem eloszlott: Éva és Péter hihetetlenül empatikus és kedves volt, másodpercek alatt egymáshoz csiszolódtunk, végül ez lett az egyik legjobb hangulatú forgatás, amit átélhettem. Azóta is több üzenetet váltottunk a riporterrel, a hétvégén is írt nekem. Felhívta a figyelmemet a „statisztikákra”: a videó néhány nap alatt meghaladta a félmillió(!) megtekintést, 8000-en reagáltak rá és csupa pozitív komment érkezett! Nagyon örültem a visszajelzéseknek és főleg annak, hogy még többen ismerhették meg a szívügyünket, a hallássérült-segítő kutyák világát és az Egyesület hírét. Mégis, a legnagyobb sikerélmény számomra az lett, hogy a váratlan események ellenére MEGCSINÁLTAM EGYEDÜL! Persze, kellett ehhez egy remek stáb és Mák is…

U.I. A videó ezen a linken található.

A fotóért külön köszönet Bognár Péternek (nlc.hu).

Posted in Kuku | Leave a comment