Dummy nélkül az élet

Háromnapra megváltozott az életünk: szétjött a dummy-nk zipzárja. Ennél nagyobb baj sose legyen, de azért hiányzott nekünk mindaz, amit a zsákocska jelent nekünk. A közös játékunk, a mindennapi „rituálénk”, a szórakozásunk és nem utolsósorban a kedvenc kiképzési eszközünk. Kuku hosszú idő óta először tálból kapott enni. Eleinte nagyon meglepődött, értetlen szemekkel nézett rám, nem is kezdett el azonnal enni, csak amikor bátorítottam, hogy lásson csak neki. Evés közben is felpillantott, mintha azt akarta volna ellenőrizni, hogy biztosan nem történt-e félreértés. Én pedig unottan vártam végig, míg kiüríti az edény tartalmát. A harmadik nap már nagyon izgultam, hogy Kuku rájön arra, hogy tálból is (mindenféle gyakorlás és játék nélkül) lehet vacsorázni, és nem lesz hajlandó visszatérni a zsákra. Éppen ezért örültem meg, amikor a postaládánkban találtam egy dummy-t, Ricsi jóvoltából. Amikor bevittem, rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy fölöslegesen aggódtam, nálam csak Kuku volt boldogabb. Kitörő örömmel ugrándozott a kezemben lévő zsák felé, még akkor se szokott ennyire lelkes lenni, amikor új labdát vagy csontot kap. Azt ma se értem, hogy amikor beléptem az ajtón, honnan tudta, hogy egy dummy-t tartok a kezemben (akkor még tápot se raktam bele)? Mindesetre gyorsan feltöltöttem kajával, és elkezdünk gyakorolni, Kuku olyan aktívan teljesítette a kért feladatot, mint akit felhúztak – még magához képest is. Láthatóan neki is hiányzott a dummy, hiszen a játék adta öröm mindenkit motivál magára a tanulásra is!  Kuku azóta se fejezte ki azt a szándékát, hogy tálból szeretné elfogyasztani a vacsoráját.