Egy vizsga, amikor nagy MÁKOM volt…

Rég írtam „rendes” blogbejegyzést, csak a Facebookon adtam néha magunkról egy-egy gyors hírt. Sok minden történt az elmúlt hónapokban, így a blogírásra már nem jutott időm és energiám. Bár Mák még tavasszal vizsgázott, úgy érzem, hogy Kuku és Mák blogjából nem maradhat ki ez a beszámoló, hiszen ez egy fontos mérföldkő a segítőkutya (és gazdája) életében.

Szóval… március 16-ára tűzték ki a nagy napot. Február végén a csapattal elutaztunk egy hosszú hétvégére Harkányba, vizsgafelkészítő táborba. Mák és Sheldon (egy mozgássérült-segítő kutya) voltak a vizsgára váró jelöltek. Rengeteg érdekes dolgot gyakoroltunk a néhány nap alatt, mégis számomra a legizgalmasabb az volt, amikor bementünk a pécsi plázába. Hatalmas tömeg volt ott. Az első gondolat, ami átvillant rajtam: Budapesten karácsonykor se lehet ennyi embert látni a plázákban. Meg is lepődtem, mit keresnek ilyen sokan Pécsett, egy napsütéses szombati napon egy zárt épületben. Az biztos, hogy feladtuk ezzel Máknak és Sheldonnak a leckét. De elővettük a vizsgaszabályzatot, és belevágtunk. Csináltuk, csináltuk és csináltuk a feladatokat a kígyózó sorok között. A végén így szólt Ricsi, a kiképzőnk: „Hát, Eszter… Ez a próbavizsga egy 150 %-os vizsga volt. Megnyugodtam.” Látva Mákocska fantasztikus teljesítményét, nagyon boldog voltam és én is teljesen megnyugodtam. Talán túlságosan is. Gondoltam is magamban, hogy Kuku vizsgájára hónapokat készültünk keményen, most meg – Ricsinek köszönhetően – a kezembe hullott egy ilyen klassz kutya, nem is kellett különösebben megdolgoznom érte. Kicsit furcsa is volt, hogy ennyire nem izgulok, ahogy közeleg a vizsga napja, pedig Kuku vizsgája előtt ilyenkor már nagy lázban égtem. De nem sokat foglalkozhattam ezzel, mert hazamentünk a táborból, és elsodortak a napi események. Számos egyetemi és egyesületi munka várt otthon, egészségügyi gondok is felmerültek a környezetemben. Próbáltam tartani a tempót és csakis a hatékony probléma-megoldásra fókuszálni.

A vizsga előtti este se éreztem magam izgatottnak, szép nyugodtan dolgoztam a számítógépen. Majd lefeküdtem. Éjjel felriadtam, ekkor megnéztem a telefonomat. Azt hiszem, itt követtem el a legnagyobb hibát a vizsgára való ráhangolódásban. Legalább tíz köremail érkezett a munkatársaimtól, egy üggyel kapcsolatban, ami mindannyiunkat eléggé megérintett. Elolvastam azokat, és már nem tudtam visszaaludni. Valószínűleg akkor csúszott ki teljesen a talaj a lábam alól, amikor reggel visszapörgettem a mögöttem lévő időszak történéseit. Bevallom, úgy érkeztem a vizsgára, hogy én már a kezdés előtt feladtam. Teljesen más gondolatok kattogtak a fejemben, nem bírtam koncentrálni. Semmire sem emlékszem a vizsgából, csak arra, hogy ha kicsit is hibáztunk egy-egy feladatban, már ez jutott az eszembe: „Nem baj, ha most megbukunk. Inkább visszajövök pótvizsgázni, csak most hadd menjek el innen, és legyen végre vége a mai napnak.” Hát, szerencsére nem teljesült a „kívánságom”: nem buktunk meg, sőt a vizsgabiztosok megdicsértek minket. De én tudtam, hogy ez csupán Mák érdeme volt, ő húzott ki engem a csávából. Én most csak „sodródtam” Mákkal. Szinte ő irányított engem, dolgozott helyettem is. Köszönöm, Mák, remek csapat vagyunk! Hálás vagyok, hogy én lehetek a gazdád!

Ízelítőnek a vizsgafeladatokból: a pécsi gyakorláson készült képekből bemutatok Nektek néhányat.

 

Mosdó előtti helyben maradás

Béci éppen átlépi Mákot

A háttérben várakozunk, amíg Zsuzsi gyakorol Sheldonnal

Mák a játékboltban

Mák és Sheldon együtt figyelnek

16903489_1438677389498164_8537324717721386757_o

Megbeszélés, értékelés

A fotókat köszönjük Schweitzer Bernadettnek!

This entry was posted in Kuku. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>