Az agility egy csodálatos dolog! Nem is értem, miért nem kezdtük el korábban! Régóta terveztem, de mindig valami közbejött. Mondjuk, azért megérte várni, hogy hosszas keresgélés után rátaláljak a budakeszi Vakkantó Kutyasulira. Csupa régi ismerőssel futottam össze itt, Évával, Zsuzsával, Szandrával és Karesszel, akivel együtt kutyáztunk Kuku „előző életében”, még mielőtt hangjelző kutya lett. Rajtuk keresztül ismertem meg tavasszal Marozsán Juditot, az agility-oktatónkat. Judit nagyon kedvesen fogadott, már az első órán rám „hangolódott”. Úgy beszélt, hogy jól értsem. Ösztönösen ráérzett arra, hogy miközben mással vagyok elfoglalva (pl. az akadályokat nézem vagy éppen a kutyámat irányítom), fölösleges utasításokat adnia nekem, illetve mindig megvárja, míg lefektetem Kukut, és csak utána magyaráz. Az „órarendek” elkészítésekor is figyel arra, hogy Kukuval mi ne szürkületben vagy sötétben menjünk edzeni. Ezek a dolgok – a szájról olvasás miatt – számomra sokat jelentenek és fontosak ahhoz, hogy én is felszabadultan járhassak agilityzni. A kutyám nagyon érzékeny, azonnal „veszi”, ha csak egy kicsit is frusztrált vagyok. Hát, mit mondjak, Kuku egyszerűen imádja ezt a sportot! Amint meglátja a pályát, teljesen izgalomba jön, alig várja, hogy végre ő kerüljön sorra! Vigyorogva kúszik, ugrik, szalad, figyeli a mozdulataimat. Judit azt mondta, hogy látszik, hogy szoros a kapcsolatunk, ez persze nagyon jól esett nekem. 🙂 Kukuval sokat tanultunk már közösen (pl. kutyaiskola, segítőkutya-kiképzés), illetve a kiskutyám sokat „dolgozik” azért, hogy nekem segíthessen, a zajok jelzésében. A bemutatókon és érzékenyítő programokon is kontrollálnia kell magát. Az agility ideális megoldás volt számunkra! Kuku kifuthatja magát, én meg közben gyakorolhatok vidáman. Olyan közös élményekkel gazdagodhatunk, amit mindketten nagyon élvezünk. Együtt fedezzük fel ezt a világot és új dolgokat tanulunk játszva. 🙂
A képekért köszönet a Pet’Photo-nak!
„Kúszik! Kúszik!”
„Gyorsan a következőhöz!”
„Ugrom!”
„Hurrá! Hurrá!”
„Mikor jöhetek megint?”
