Zajlik körülöttünk az élet, és ez sajnos a blogírás rovására megy. De igyekszem a legizgalmasabb eseményekről azért utólag beszámolni!
Októberben Kuku elkísért engem egy vállalati csapatépítő tréningre! Munkatársaim közül többen még nem ismerték a kutyámat. Eddig egyedül mentem az ilyen munkahelyi programokra. Mondanom se kell, összehasonlíthatatlanul jobban éreztem magam Kukuval, mint nélküle – elsősorban éjjel. Azelőtt a szállásokon mindig nyitva kellett hagynom a szobám ajtaját, hogy reggel egy kolléganőm be tudjon jönni – felébreszteni. Miközben alszom, a hallókészülékem az éjjeliszekrényen van. Vagyis éjjel, alvás közben nem csak nem látok, de nem is hallok. Nem is tudtam ezért ilyen alkalmakkor jól aludni. Mindig zavart az a tudat, hogy nyitott ajtónál alszom, és anélkül fog bejönni Kuku „helyettese”, hogy én észrevenném. A másra való utaltság érzése is ott motoszkált bennem. Többször felébredtem éjjel, felkapcsoltam a villanyt, és körülnéztem, minden rendben van-e? Nem hagytam-e nyitva véletlenül egy csapot? Nem jött-e be valaki? Megvan-e a táskám? Nincs-e esetleg valami baj, például tűz? Ugye nem aludtam el?
Kukuval mindez megváltozott! Végre kulcsra zárhattam az ajtót! Tudtam, hogy fel fog költeni, ha megszólal az ébresztőóra vagy a tűzjelző, vagy valami furcsa dolog történik. Arra se éreztem késztetést, hogy ellenőrizzem, hogy folyik-e a víz. Biztonságérzetet adott, hogy ő is ott van velem!
Kuku nagyon jól viselkedett, mintha megérezte volna, hogy ez most nagyon fontos volt nekem. Még a buszon is nyugodtan utazott a lábamnál 2,5 órát, mintegy 50 emberrel együtt. Mikor leszálltunk a különjáratról, még előttünk állt a városi tömegközlekedés is. Vicces látvány lehettünk: hátamon egy nagy túrahátizsák, a vállamon egy másik táska, mellettem egy segítőkutya hámostul. Kuku itt is megkönnyítette a dolgomat, szinte észre se vettem, hogy vele közlekedem.
Úgy láttam, hogy a tréningen belopta magát mindenki szívébe! Mikor hazaértünk, emailban köszönetet mondtam a kollégáimnak, és nagy örömömre tőlük is pozitív visszajelzéseket kaptam. Néhányat bemásolok Nektek:
„Mi pedig örülünk, hogy hoztad, nagyon jó fej kutyus!”
„Nagyon szívesen, ez természetes mindenki részéről, szerintem. Sőt mi több, legalább megismertük a gyönyörű szép, értelmes, kutyádat, akinek a hangját sem lehetett hallani. Veled együtt „Ő, a kutyus”, a mi kollégánk is általad.”
„Ez magától értetődő! Kuku tagja lett a csapatnak! :-)”
