Ricsit nagyon tisztelik a kutyák. Póráz nélkül is fegyelmezetten, csodálattal néznek rá, mintha a zsebe tele lenne ínycsiklandózó finomságokkal. Pedig nem. (Mielőtt bárkiben bármi rossz gondolat merülne fel: az Egyesületben pozitív megerősítésen alapuló, „dummy” módszerrel dolgozunk, amiről már írtam korábban.)
Kuku is nagyon tiszteli Ricsit, de belül, az ő érzékeny lelkében ez másképp zajlik le. Ő valahogy tart tőle, mintha attól félne, hogy a jelenlétében hibázik. Ilyenkor legszívesebben kimenekülne a feladathelyzetből. Ez a Wekerlei Napokon is jól látszott.
A hangjelző kutya bemutatón a táskámat Ricsi elé tettem le. Amikor Era rám csörgött, Kuku óvatosan, nagy ívben megkerülte Ricsit, és szinte lábujjhegyen ment oda a retikülömhöz, megmutatni, honnan szól a telefonom. Csak el ne kövessen hibát! A bemutató után odajött hozzánk egy fotós. Szeretett volna úgy is fényképet készíteni, hogy Ricsi körül vannak a kutyák. Kukut odavittem hozzá, és lefektettem. Kuku először csak döbbenten nézett rám, majd szép lassan elkezdett kúszni felém. Ezt párszor elismételtük, de hamar rájöttük, hogy Kuku Ricsi közvetlen közelében nélkülem nem fogja kivitelezni a szabályos helyben maradást. Ezért én is odamentem és leguggoltam a kutyák közé, a fotó kedvéért. Kuku így már ott maradt, de azért a biztonság kedvéért hátat fordított Ricsinek. Ez még kellett az érzékeny lelkének. 🙂
Kukuval, a bemutatón
Erről a képről „kúszott le” Kuku… …és így kerültem a négylábúak közé 🙂
A képekért köszönet Toldy Miklósnak!
