Amikor kedvet kaptam a nosztalgiázáshoz, szomorúan vettem észre, hogy technikai okok miatt minden képünk elveszett, ami Kuku 8 hetes kora előtt készült. A tenyésztőnk alaposságát ismerve abban reménykedtem, hogy ő is elrakott néhány fotót. Így felvettem vele a kapcsolatot. Emlékezett ránk, és nagyon örült, hogy Kuku hallássérült-segítő kutya lett! Kérte, hogy én is mutassam meg, hogy néz ki most Kuku, így elküldtem neki a kedvenc képünket és a videónkat. Azt írta, hogy Kuku nem csak okos, hanem gyönyörű kutyus lett (ezzel persze büszke és elfogult gazdaként teljes mértékben egyetértettem)!
Válogatás a kapott fényképcsomagból:
Én rögtön eltaláltam, hogy melyik Kuku (a jobboldali, amelyiknek nem lóg ki a nyelve). Feltettem ezt a találós kérdést néhány, Kukut jól ismerő embernek (pl. családom, közeli barátaim, kiképzőnk), és a legtöbben helyesen tippeltek. A jobboldali kutya arckifejezése és testtartása tiszta „kukus”!
A baloldali is kan volt, emlékszem, hogy a látogatásunk alatt csak néztem, hogy milyen aktív az a kutya! Kuku hozzá képest nagyon visszahúzódó és passzívnak tűnt. Még ma is – Kuku kifogyhatatlan energiamennyiségét figyelve – el szoktam azon tűnődni, hogy vajon az a kisfiú milyen hiperaktív felnőtté válhatott.
Ezen a képen pedig Bell, Kuku anyukája látható a gazdájával:
Bell volt Helga első golden retriever kutyája. Kiállításokra jártak, először csak nézőként. Egy ilyen rendezvény alkalmával ismerkedtek meg egy másik kennel tulajdonosával, akitől vette meg Kuku apukáját, Col-t.
Col is különböző díjakat nyert:
