Kuku, a kedvenc hallástrénerem

Ennek fele se tréfa! Kuku tényleg abban is segít, hogy fejlesszem a saját hallásomat! De először lássuk a történet előzményeit!

Már meséltem Nektek, hogy siketen születtem. Olyan súlyos hallássérüléssel, amit még nagyteljesítményű hallókészülékkel se lehetett korrigálni. Készülékkel is alig hallottam, a beszédből talán csak az „á”-hangot érzékeltem, azt is akkor, ha úgy mondták, hogy a hallókészülékem mikrofonjához hajoltak. A hallásvizsgálatokon 110 decibel (dB) volt az a minimális hangerősség, amit egyáltalán érzékeltem. 130 decibel fölötti hangok már nem is léteznek, illetve azok kifejezetten kellemetlenek és fájdalmasak lehetnek (fájdalomküszöb). Az ép hallású személy hallásküszöbe 0-25 dB. Az ábra szemlélteti, hogy a mindennapokban mit jelentenek ezek a számok, és mik voltak azok a hangok, amit már meghallottam közvetlenül közelről (pl. diszkózene, sugárhajtású repülő).

16 évesen megműtöttek, aminek köszönhetően nagyon sokat javult a hallásom, megnyílt előttem a világ (jelenleg 15-20 dB körül mozog a hallásgörbém). Mivel 17 évig a teljes csend világában éltem, kemény rehabilitációs folyamat következett. Meg kellett tanulnom, hogy melyik hang mit jelent. Újra átéltem azt a hosszú évekig tartó küzdelmet, amit a szájrólolvasás-, beszéd-, majd az olvasás/írás tanulásakor is. (Sokan nem is gondolják: hallás hiányában a szövegértő olvasás és a helyesírás elsajátítása is komoly nehézség – de ez már teljesen más téma.). A hallásjavító műtétnek és a rendszeres hallásfejlesztéseknek köszönhetően ma már sok mindent meghallok. De a világ még mindig tartogat számomra ismeretlen zajokat, és háttérzajban nehezebben tájékozódom, illetve irány- és térhallásom nincs (ezek az agyi funkciók kisgyermekkorban alakulnak ki, erről sajnos lekéstem). Egy éves korom óta rendszeresen járok hallás- illetve beszédfejlesztésre, ahova most már Kuku is el szokott kísérni.

Ma a hajnali sétánk alatt tudatosult bennem, hogy gyakran a kutyám tölti be a szurdopdagógus szerepét. Éppen egy társasház mellett haladtunk el, amikor a 3. emeleten felhúztak egy rozoga rolót. Felkaptam a fejem, gyorsan körbenéztem, hogy mi lehet és honnan jöhet ez a furcsa robaj. De nem találtam meg. Ekkor önkéntelenül Kukura néztem, és láttam, hogy ő is felfigyelt erre. Kuku is – a „hallókutya” szakmájából adódóan – olyan érzékenyen reagál az ismeretlen zajokra, mint én. Csak ő pontosan megtalálta a zajforrást: egyenesen a harmadik emelet felé, a szóban forgó ablak irányába nézett. És akkor vettem észre, hogy mozog a redőny. Így már leesett a tantusz! Ezután megnyugodva mentem tovább! Ismét újat tanultam: most már azt is tudom, hogy hangzik, amikor felhúznak egy régi rolót. És ezt Kuku tanította meg nekem! 🙂

Kukuval

This entry was posted in Kuku. Bookmark the permalink.

2 Responses to Kuku, a kedvenc hallástrénerem

  1. inkognito says:

    Most olvastam,h még 2 kutya letette a hangjelző vizsgát. Most már 5 darab van! Kukunak egyre több a kollégája:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *