Hát igen, az én kiskutyám is öregszik… Ha visszatekintek az elmúlt egy évre, azt mondhatom, hogy ez volt Kuku eddigi életének a legmozgalmasabb éve. Nagyon sok minden történt! Levizsgáztunk. Bemutatókon vettünk részt, érzékenyítő tréningeket tartottunk iskolás tanulók számára. Ezeknek köszönhetően rengeteg emberrel ismerkedtem meg, beszélgethettem velük. Sőt, Kuku is megtanulta, hogy kisgyerekeknek és időseknek nem feltétlenül előnyös hangsúlyoznia a golden retriever származását és ebből eredő tulajdonságát (azaz szép nyugodtan kell „tűrnie” a simogatásukat, nem szabad kitörő örömmel kifejeznie a boldogságát). Mivel már hivatalosan is bevihetem magammal mindenhova, megszaporodtak az együtt átélt élmények: kezdve a kirándulásoktól a haverokkal közös kávézói beszélgetéseken keresztül, a könyvvásárlásig. Ezek olyan tevékenységek, amikhez valójában nincs szükségem a segítségére, de olyan jó érzés, hogy velem van! Nem utolsósorban, ezek neki is jó szocializációs lehetőségek! Érdekes csoportos kiképzéseken (pl. repülőtéri gyakorlás) vettünk részt, és persze hallókutyaként nagyon megkönnyítette az éjszakáimat (pl. ébresztés). Tévében és újságban szerepeltünk. Elkezdtem blogot írni. És csak sorolhatnám tovább…
Kuku által olyan világ nyílt meg számomra, amit kívülállóként, bár nagy kutyabarátként, mindig irigykedve néztem: a segítőkutyák társadalma. Remélem, hogy még nagyon sokáig a részesei lehetünk ennek – együtt!
Az első napok…
és én a segítőkutyámmal…
