Amikor az öreg segítőkutya átadja a feladatát…

Hát, bizony eljött az az idő, amikor Kuku hallása elkezdett romlani. Ez még „csak” akkor vehető igazán észre, amikor mélyen alszik. Szegény, ilyenkor nagyon meg szokott ijedni, ha hirtelen mellé lépünk és úgy riad fel az álmából. Ismerem ezt az érzést, velem is előfordul néha, hogy akkor tűnik fel, hogy valaki mögöttem áll, amikor megfordulok. Ezért mindig nagyon próbálok arra vigyázni, hogy Kuku ne kerüljön ilyen helyzetbe, alvás közben. Valószínűleg Kuku is érezhette magán, hogy megváltozott a hallásfigyelme, mert szép fokozatosan elkezdte átadni Máknak a feladatát, mintha biztonságban akarna engem tudni. Nagyon érdekes volt kívülről figyelni ezt a folyamatot. Amikor Mák pár éve megérkezett hozzánk, – ha éppen egy szobában volt a két kutya – mindig Kuku jelezte nekem a hangokat, Mák a háttérben figyelte a „mesterét”. Kuku élvezte a „tanítást”, Mák pedig a tanulást. Majd maguktól váltottak: egy olyan hosszabb időszak következett, amikor egyszerre dolgozott mindkét kutya. Például, ha csöngettek, együtt szaladtak hozzám, gyorsan megböktek, majd elvezettek az ajtóhoz. Néhány hónapja ez megint megváltozott. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy telefoncsörgésnél Kuku legtöbbször azért még felült, de már hagyta, hogy Mák önállóan végezze a munkáját. Most már Kuku az, aki a háttérből figyel. Kuku Mák minden akcióját szemmel követi (persze, ha éppen nem alszik olyan mélyen, hogy nem tűnnek fel neki az események). Amikor Mákocska megcsinálja a feladatot, az Öregfiú elégedetten fekszik vissza a helyére, mintha megkönnyebbülne, hogy más vigyáz rám helyette, jó kezekben (azaz mancsokban) vagyok! Köszönöm, Kuku, hogy ilyen felelősségtudatos kutya vagy és mindig gondolsz rám! Mák Neked azt, hogy lehetővé teszed, hogy Kuku nyugodt, boldog nyugdíjas éveket élhet. Nagyon szeretlek Titeket, Kiskutyáim!

This entry was posted in Kuku. Bookmark the permalink.