Képzeljétek, mit csinált Mák! A kiskutyám Ricsinél, a kiképzőnél nőtt fel, ott szépen beilleszkedett a rendszerbe. Tudta, mi szabad, mi nem. Miután átkerült hozzám, ezerrel pedálozott a kapcsolatépítésen, megpróbálta újra alkotni a szabályokat, és minél kényelmesebb pozíciót szeretett volna kiharcolni magának. Például Ricsinél egyik kutya sem mehet az ágyba – nála nincs kivétel ez ügyben! Így Mák érzékeny lelkének nehéz volt elmagyarázni: nálam is tabu az ágy, kivéve, ha csörög a vekker és én alszom, akkor kétlábon felállhat az ágyra, hogy felébresszen engem. Már minden hang jelzése gyönyörűen ment, az óra csörgése is – egy bizonyos vonalig. A határ az ágyam széle volt: amikor megszólalt a vekker, Mákocska felpattant, megkereste a zajforrást, rohant, majd az ágyam mellett lefékezett. Nem mert továbblépni és megérinteni engem, ott ült hosszú ideig, gondolkozott. Talán abban reménykedett, hogy ha szuggerál a szemével, előbb-utóbb felébredek a nézésétől. A vekker persze bömbölt közben – én meg nyugodtan, mélyen szundikáltam. Így komoly munka volt feloldani Mák gátlását – néha már-már lehetetlen feladatnak bizonyult. Az egyik este, amikor olvastam (nem csörgött semmi), odajött az ágyam széléhez, leült. Ismét hosszú percekig figyelt, a fejét törte. Én nem vettem róla tudomást. Egyszer csak két lábra állt, úgy bújt hozzám, közben félénken „összelapult” és ijedten nézett rám. Gondolom, a leszidást várta, amit nem kapott meg. Csak egy picit megsimogattam, majd kimentem az előtérbe, hogy jöjjön utánam (mindig követ), és azért ne időzzön el túl sok időt az ágyban. Nagy boldogság következett, mindenkinek elújságoltam: sikerült! A gyakorlások során is működött a dolog, amikor kellett, Mák kétlábon állva figyelmeztetett, az arcom nyalogatta és a mancsával megérintett. Büszkén számoltam be arról a kiképzőnek és az ismerőseimnek, hogy Mák milyen becsületes, nem él vissza a helyzettel, napközben se próbálkozik, nem foglalja el az ágyamat. Szóval, nagy volt az öröm. Amíg… az egyik éjjel arra ébredtem, hogy Mák a hasamon alszik. Fogalmam sincs, mennyit feküdt rajtam, álmomban azt nem vettem észre, amikor felmászott rám. A hajnali trauma (és leküldés) után tűnt fel reggel, hogy szétrágta az egyik családtagom nadrágját és zokniját. Legalább az én cuccomon állt volna bosszút a kiscsibész, mert akkor nem kellett volna magyarázkodnom és elvinnem helyette a balhét. Persze hamar megbocsátottunk egymásnak és kibékültünk. Azóta szerencsére Mák előtt is letisztultak a szabályok, és többet nem kísérletezett együttalvással. Én meg újra boldogan dicsekszem vele, hogy milyen ügyes Mákocska… Ti sem ússzátok meg, kedves Olvasók, Nektek is hoztam két képet!
Az első fotón Mák pár hete óvodai programon még a gyerekeknek is megmutatta, hogyan szokott otthon hosszasan, megfontoltan gondolkozni az ágyam és a vekkeróra között. Itt se lépte át a határokat.
Ez pedig néhány napja készült. Íme, a profin ébresztő Mákom!
