Múlt héten péntektől vasárnapig segítőkutya-táborba utaztunk a csapattal. Ez azért is volt különleges alkalom, mert most „kaptam meg” először hosszabb időre Mákot. Annak ellenére, hogy Mák Ricsinél nevelkedik, rendszeresen találkozunk, de most reggeltől estig és még éjjel is együtt voltunk! Én vigyáztam rá! Kukut fájó szívvel hagytam otthon a családdal, de tudtam, hogy két kutyára egyszerre nem tudok koncentrálni (a hallássérülésem miatt nem jó a figyelemmegosztásom).
Mák még nem tudja jelezni a hangokat (a tananyagában most elsősorban a nyugodt viselkedés kialakítása szerepel), így nem csak Kuku hiányzott, hanem a profi hallássérült-segítő munkája is. Ezt főleg a pihenésnél éreztem: például izgultam, hogy nem ébredek fel időben a megbeszélt reggeli közös sétára vagy délután nem mertem ledőlni, nehogy lecsússzak valamilyen programról. Végül működött a biológiai órám: addig mondogattam magamnak, hogy 7-kor vár Ricsi falkasétára, hogy szinte percre pontosan nyílt ki a szemem, így Mák is részt vehetett a nagy rohangálásban.
Olyan ügyes volt Mák! Néha már azon gondolkoztam, hogy ha hathónaposan már ilyen jó kutya, akkor vajon milyen lesz felnőttkorában… Mutatok Nektek néhány fotóval megörökített pillanatot.
Nagyon tetszik Mák alkalmazkodóképessége és főleg a gyerekekkel való nyugodt viselkedése. A szálláshelyen rendezett esküvőről átjött egy apuka a kisfiával, amíg a kertben napoztunk. Leguggoltak, közel hozzánk, és jó néhány percig nézték, dicsérték Mákot. A kiskutyám el sem mozdult a helyéről, csak jobbra-balra pillantgatott, mint egy igazi terápiás kutya.
Itt pedig Domos és Emma simogatását élvezi Mák. Sőt, amikor Domos a padról véletlenül ráesett Mák fejére, akkor is nagyon jól reagált: picit arrébb ment, és részéről el is volt intézve a dolog.
Másnap a kisfiú kiejtett a kezéből egy müzli szeletet, ami közvetlenül Mákocska szájánál landolt, be is kapta. Mondtam neki: „Nem, nem, nem!”, erre gyorsan kiköpte. A nagy kavarodásban a finomság kicsit „elrepült”, de még mindig Mák számára elérhető távolságban volt, ennek ellenére ő nem próbálkozott többet, csak szépen szemezgetett vele. Ezt a helyzetet is „dokumentáltam” az alábbi képpel.
Elmentünk Szolnokra is kirándulni, olyan autóval, amiben nem volt box. Mák nagyon meglepődött, külön meg kellett tanulnia az anyósülésnél utazni. Csodálkozott, hogy elől is be lehet szállni. Ricsi kocsijában mindig hátul utazik, így ez nem volt megszokott számára, de ezt az utazási formát is gyorsan elsajátította. Utána már nagyon élvezte: vagy az eseményeket figyelte vagy a lábamra hajtotta a fejét.
A Tiszavirág híd környékén is nagyot sétáltunk, amíg a gyerekek a játszótéren játszottak, addig nyugodtan várakozott Mák ott is.
Ahogy látjátok, Mák bárhol, bármikor és bármilyen pózban tud aludni.
Azért a profi képzés sem maradhatott el! A képeken éppen a helyben maradást gyakorolja, boxban és kutyágyon.
Mielőtt valaki aggódni kezdene: a táborban sok játékra, önfeledt szaladgálásra is jutott idő, gyönyörű környezetben.
