És itt van Mák is…

Miközben Kukuval éljük a megszokott mindennapokat, Mák öthónapos lett! A Nagyfiú Ricsinél nevelkedik. Nem csak okosodik, hanem sokat is eszik és gyorsan növekszik. Minden alkalommal meglepődöm, amikor találkozunk, hogy már mekkora lett. Annak ellenére, hogy mindig itt van velem Kuku, már Mák is nagyon tud hiányozni. Mindig számolom a napokat, mikor látom újra.

Az egyik legemlékezetesebb találkozás nemrég történt. Lelkesen és izgatottan készülődtem: „Látni fogom Mákot! Akkor most aztán alaposan „kimákozom” magam” – gondoltam én naivan. Amikor Mák kiszállt a kocsiból, majd kicsattantam az örömtől. Alig tízperc után a Kiscsibész nem fogadott szót nekem. Kapott még egy esélyt, és akkor sem. Nem is tudom, ki lepődött meg jobban azon, ami ezután következett, én vagy Mák. Ricsi hirtelen így szólt: „Na, jól van Mák, akkor gyere, megyünk a kocsihoz, és majd otthon gondolkozol.” És tényleg hazamentek. Tudom, a kutyakiképzés alapja a következetesség. Kuku még szófogadatlanabb volt ennyi idős korában, mint Mák, de vele talán könnyebb volt következetes maradni, mert legfeljebb pár óra múlva „kibékülhettünk” és újra megsimogathattam. Mák pedig addigra már távol került tőlem.

Mák képzésének fontos eleme még a szocializáció, az ingerekhez való szoktatás és a nyugodt viselkedés kialakítása. Sose felejtettem el, egy vasárnap hoztuk el Mákot a tenyésztőtől, másnap, hétfőn már jött is velünk egy hivatalos megbeszélésre. Járt már például színházban, egyetemen, adóhivatalban, stúdiófotózáson, rehabilitációs intézetben, négyes metrón, táncfellépésen… Az biztos, hogy kalandos és boldog élete van. Mutatok belőle pár pillanatot:

 Még a tenyésztőnél lakott Mák, amikor haknizott a Centrál Színház a „Kutya különös esete az éjszakában” című előadásában. Ő játszotta – hangos nézőtéri reakció közepette – a dobozból kiemelt cuki kölyökkutya szerepét.

Mák a Ricsinél töltött első napján nem csak megbeszélésre jött velünk, hanem az Etológiai Tanszékre is elkísért minket. Itt éppen Ricsi ölében várakozik a folyosón.

Most az én ölemből nézi, hogyan is zajlik egy tudományos teszt (ő csak a megfigyelő szerepét játszotta).

Hamarosan Rehabilitációs Intézetben is járt. Ricsi beszámolója szerint: „Tegnap az OORI udvarán meglépett tőlem a Kiskölyök. Leugrott az ölemből és futott Tesla után. Cooper kapta el és hozta be pórázon. A nővérek körében viszont sztár volt, a többi pasi irigykedett rám, mert minden mellettünk elhaladó nő visongva jött simogatni (a kutyát)”. 

Gyorsan elvittük stúdiófotózásra is, mielőtt megnőtt volna.

 IMG_3297  Fotó: Halmai Gyöngyi

Karácsony előtt az Auchanban mutatkoztunk be. Mák nagy örömömre sokszor alvással (nem pörgéssel) fejezte ki, hogy mindenféle környezetben ki tud kapcsolni. Volt, aki meg is kérdezte, hogy plüsskutya-e? 

Fotó: Hogenádler Zsanett

Fotó: Hogenádler Zsanett

Városi képzésen, ő is kipróbálta a 4-es metrót.

Ricsi táncpróbája alatt én foglalkoztam Mákkal (vagy ő foglalkoztatott engem).

Együtt várunk Ricsire.

Figyelünk az előadóra! Egy barátom szerint a kép alapján olyan okosan figyelt, hogy akár egyetemi hallgató is lehetne. (Jó, tudom, ez „enyhe” túlzás, de azért tetszett ez a megjegyzés.) 

Fotó: Mányik Richárd

(A fotókért külön köszönet Halmai Gyöngyinek, Hogenádler Zsanettnek és Mányik Richárdnak.)

This entry was posted in Kuku. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *