Egy kedves barátom évekkel ezelőtt meglehetősen furcsállotta, hogyan viszonyultam az akkori, már nagyon öreg kutyámhoz, Tapsihoz.
Kuku kölyökkorában is láttam ugyanezen barátomon, alig bírja megállni, hogy ne tartson nekem kiselőadást („A kutyának a kertben van a helye.”, „Nézd, találtam egy szőrszálat a nadrágomon, bezzeg, ha a kutya nem járna a lakásba.”, „A kutyasuli biztos a hóbortos emberek klubja.”) Kuku addig dolgozott az ügyön és hízelgett neki, míg egyszer csak egy nagy bejelentéssel érkezett hozzám: szeretne ő is „egy Kukut”, és adjam meg a tenyésztőjének az elérhetőségét. Tudtam, hogy az évek során Kuku teljesen elbűvölte őt, de azért kicsit kételkedtem, így az első reakcióm ez volt: „És hol fog aludni a kutyád?” Erre ő döbbent szemekkel nézett rám, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, így válaszolt: „Hát, mit gondolsz, Eszter? Velem, egy szobában, az ágyam mellett!”
Azóta felpörögtek az események, ma már dolgozni is együtt járnak, és egy kutyaiskola lelkes tanulói. Szóval, az emberek is tudnak változni felnőttkorban. Sőt, a kutyák is! Kuku mindig egyke volt, kölyökkutyákkal csak képzéseken, kirándulásokon találkozott. Kíváncsian szemléltem, hogyan hódítja meg a szívét a kiskutya. Pont úgy, ahogy annak idején ő tette és változtatta meg az ismerősöm gondolkozását. Válogattam Nektek képeket, amikkel szeretném megmutatni, hogy a találkozások során hogyan fejlődött a két négylábú kapcsolata. Büszke vagyok Kukura, az elmúlt hónapokban így megtanult alkalmazkodni.
„Ez mi? Azt mondtad, Gazdi, hogy egy szép parkba megyünk és találkozunk valakivel, akivel jót fogok játszani. Vigyétek innen ezt az idegesítő akármit!”
„Hiába ugrálsz össze-vissza a fejem körül és nézel ilyen szomorú szemekkel, akkor se foglak észrevenni.”
„Na jó, a farkunk összeérhet, amíg várunk, de semmi több! Legalább addig is nyugton maradsz.”
„Jól van, nem bánom. Jöhetsz utánam, nézheted, amit csinálok, de én megyek elől!”
„Nem is olyan rossz együtt kirándulni és a kutyamelegben osztozkodni valakivel!”
„Gyere velem, kishaver, megmutatom, hova nem szabad mennünk! Kivételesen jöhetsz mellettem, ha szeretnél!”
„Hagyjál már, kölyök, nem megyek, én mondom meg, mikor játszunk, nem Te!”
„Most játszhatunk! De csak azzal, amihez, és annyi ideig, ameddig nekem van kedvem. Ok?”
„Hm… Tényleg ez nem is olyan rossz ötlet, játszunk azt, amit Te találtál ki! Követlek!”
„Nézd csak, Gazdi, hogy kunyerál!”
„Ülj már rendesen, ahogy a Gazdi kéri, és akkor mindketten kapunk tőle jutalomfalatot!”
„Jó volt egy kis szabadság és pihenés, de most már igazán kiengedhetnétek, kezdek unatkozni.”
„Látod, ez az én kedvenc árnyékos helyem. Pihenj nyugodtan Te is itt, de azért figyellek ám Téged!”
„Nem baj, hogy elfoglaltad a szőnyeget, pont ott, ahol én szoktam feküdni. Addig én is pihenek, itt mögötted, a kövön. Már bízom Benned, szerencsére nem kell folyamatosan rajtad tartanom a szemem, tudok én is aludni.”
„Hozzábújhatunk együtt a Pótgazdihoz. Azt hiszem, kezdelek megkedvelni.”
„Elárulom Neked a nagy titkomat: csak csóválni kell, és máris sok simogatást és hasvakargatást kapsz idegenektől is.”
„Az se olyan nagy tragédia, ha azt hiszik az emberek, hogy Gazdinak két kutyája van, és mi testvérek vagyunk!”
