Emlékeztek, még januárban Mándokon jártunk. A négylábúakat Nyafi, Cooper, T, Archie és Kuku, a kétlábúakat pedig Helga, Virág, Ricsi és jómagam képviseltük.
Oláh Gyuláné, az óvodavezető kedves levélben, a gyerekek pedig szép rajzokkal köszönték meg a látogatásunkat. Már ezért megéri dolgozni, ugye? Mi is köszönjük a gyerekeknek, az óvónéniknek és nem utolsósorban a Norvég Civil Támogatási Alapnak ezt a csodálatos napot!
Idézetek a levélből:
„Nem hiába vártuk oly nagyon a „TEAM” érkezését az óvodába, már azóta, mióta tudtuk, hogy a mi óvodánkba is el fogtok jönni. Tudtuk, hogy ez egy rendkívüli találkozás lesz, mert olyan dolgot fognak megtapasztalni a gyerekek, ami a szemléletüket is formálja. …Az, amit a bemutató által megtapasztaltak a TI és TÁRSAITOK által a SEGÍTŐITEK közreműködésével szinte szavakkal nehezen fejezhető ki.
KÖSZÖNJÜK a betekintés lehetőségét!
KÖSZÖNJÜK, hogy vállaltátok az utazás terheit!
KÖSZÖNJÜK, az EMBERSÉGET!
KÖSZÖNJÜK, a kellemes beszélgetést!
KÖSZÖNJÜK, hogy mi felnőttek is feltöltődtünk általatok!
Mindent köszönünk, és ha lehetőség lesz, a GYERMEKKERT ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE MINDENKIT VISSZAVÁR!”








