Kuku fodrásznál járt!

Helgát, a kutyakozmetikust az Egyesületen keresztül ismertem meg. Nyafi nevű, beagle kutyusával jelentkezett, hogy szeretnének kutyaterápiát tanulni. Azóta szorgalmasan készülnek az első fordulós, temperamentum vizsgájukra. Helga azzal támogatja az Egyesületünket, hogy a NEO kutyáit térítésmentesen fogadja a kolléganőjével, Zitával a  kozmetikai szalonjukban (Pepita Kutyakozmetika). Kuku nagyon élvezte az egész tortúrát, végig csóválta a farkát, nekem pedig a végeredmény tetszett a legjobban.

Kukut eddig is évente egyszer-kétszer elvittem egy kutyakozmetikushoz, de most tapasztaltam meg igazán, hogy mennyit jelent, ha a hétköznapokban is gyakrabban tudok találkozni egy ilyen szakemberrel. Helgával sokszor járunk együtt képzésekre, bemutatókra, így azokat a kutyaápolással kapcsolatos kérdéseimet is fel tudom tenni neki, amik éppen foglalkoztatnak.

„Helga! Nézd, Kuku szeme alatt foltot hagy a könny. Mit csináljak?”  A következő alkalomra Helga hozott nekünk egy szemkörnyék tisztító zselét.

 „Helga, nagyon lassan nő vissza Kuku szőre ott, ahol az állatorvos lenyírta, amikor bőrgyulladása volt. Sőt, látod, ezen a részen még mindig teljesen kopasz, pedig már három hete borotválták le!” Másnap kaptam tőle egy üzenetet, miszerint gondolkozott, hogyan lehetne segíteni Kuku szőrnövekedésén. Utánanézett, és ajánlott egy olyan tengeri halolajat, amiben az egészséges szőr és bőr kialakulásához fontos tápanyagok vannak.

Helga, köszönjük a sok segítséget! 🙂

Lázasan dolgoznak Kukun…

…és nemsokára kész!

Kuku Nyafival, indulásra készen

This entry was posted in Kuku. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *