Kuku régóta a segítőtársam, de még most se tudok betelni vele és mindazzal, amit ő és a kapcsolatunk hozott az életembe. Arról már sokat meséltem, hogy mennyit tud segíteni fizikailag, ha nem viselem a hallásjavító készüléket, és rövid videókat is mutattam. Azt hiszem, Kuku az egyetlen a világon, aki teljesen elfogad olyannak, amilyen vagyok. Félreértés ne essék, a barátaim és a családtagjaim is elfogadnak, de azért egy kutya feltétlen szeretete más. Ha zöldre festeném a hajam, Kuku ugyanúgy tekintene rám, de még a legjobb barátom is megjegyezné, hogy nem kellene zöld hajjal mászkálnom.
A másik, amit csodálattal figyeltem Kukuban: az optimista életszemléletével, mérhetetlenül nagy emberszeretetével mekkora hatással tud lenni másokra is. Karácsony előtt a kecskeméti Malom Központban mutatkoztunk be az Egyesületünk standján. Ezekben az órákban, becslésem szerint, mintegy 150 emberrel beszéltem. Kisgyerekek ölelték át Kukut, felnőttek – elegáns ruhában is – leguggoltak hozzá és babusgatták, fiatal rockerek simogatták. És kérdezgettek engem. Róla. Egyébként is meg szoktam találni a közös témát idegenekkel is, de ha Kuku velem van, a kezdeti zavart rögtön át tudjuk hidalni. Az, hogy az én sérülésem nem látszik olyan egyértelműen, mint például a fehér botot vagy kerekesszéket használók esetében, hátrány is lehet. Gyakran tapasztalom, hogy valaki megszólít, és amikor válaszolok rá – vagyis először meghallja a szokatlan kiejtésemet – zavarba jön. Néha butaságot is csinálnak az emberek, ami nem mindig esik nekem jól. Persze nem neheztelek rájuk, lehet, hogy hasonló helyzetben én is így viselkednék.
Az év utolsó napjaiban Kukuval Egerszalókra és onnét Egerbe kirándultunk. Itt is nagy sikere volt, érdekes emberekkel ismerkedtem meg általa. Nagyon fontosak ezek a felszabadult pillanatok is, amikor őt nem elsősorban segítőkutyaként viszem magammal, hanem csupán azért, hogy együtt legyünk.
A fentiek sarkaltak arra, hogy Kukuval belevágjak egy számunkra új tevékenységbe: a “terápiás kutyaságba”. Kuku elsődleges feladata ugyan mindig az marad, hogy nekem segítsen, de ezt a speciális tudást mindketten jól fogjuk hasznosítani az érzékenyítő tréningeken és a bemutatókon (pl. óvodákban, iskolákban, idősek otthonában). Arról nem is szólva, hogy mi is szoktunk járni fogyatékossággal élő személyekhez programot tartani. Már eddig is csatlakoztunk olyan terápiás kutya tanoncok vizsga felkészítő foglalkozásaihoz, akiket kizárólag erre a célra képeztek ki (Risza, Queen, Fedor), de az intenzív tanulás csak most kezdődik számunkra. A jövőben be fogok számolni arról, hogyan lesz egy hallássérült-segítő kutya terápiás kutya.
Végül, de nem utolsósorban egy kis ízelítő a közös kirándulásról:
