Kuku tud ülni, állni, feküdni, helyben maradni és még sok minden mást, mégis – Joyával és Riszával közösen – bejelentkeztünk a Népszigeti Kutyaiskolába. Úgy látszik, hiába jártunk szorgalmasan kutyaóvodába- és iskolába, Kuku egy fontos dolgot nem tanult meg: hogyan kell játszani más kutyákkal. Nem tudja jól értelmezni más kutyák jelzéseit, félreérti őket, és rosszul kezdeményez. Erről már meséltem bővebben. Nemrég – egy egyesületi programon – megismerkedtem egy állatorvossal és a kutyájával, „aki” szintén a golden retriverek táborát népesíti. Ő is pont ugyanúgy próbált játszani Cooperrel, mint Kuku. Megütötte a fülemet, amit a gazdája mondott: a golden retrieverek annyira kötődnek az emberekhez, hogy nem érdeklik őket a falkatársai, és ezért nem tanulnak meg velük játszani. És tényleg, visszaemlékezve a korábbi kutyasulira, Kuku játék közben nem is a kutyákhoz ment, hanem inkább a beszélgető gazdákhoz. Ez számomra érdekes elmélet, hiszen ez azt jelenti, hogy amiért ilyen jól működik Kuku segítőkutyaként, amiatt boldogul nehezebben az állatok világában. A nagy emberszeretete és a mi szoros kapcsolatunk hátrányt okoz neki ilyen szempontból? Ezért kis kutatást végeztem a három főből álló goldis ismerőseim között. Tudom, nem túl tág „vizsgálati minta”, de ők is megerősítették ezt a felvetést: az ő kedvencük sem tud jól játszani a többi kutyával. Goldis Gazdik, kíváncsi vagyok a Ti tapasztalataitokra is, kérlek írjátok meg nekem! Szóval iskolába megyünk. Játszani tanulni. Izgatottan várom az első órát, majd beszámolok a fejleményekről! 🙂
A MESEKÖNYV HONLAPJA
ONLINE RENDELÉS
FACEBOOK
A BLOG
A blogunk célja, hogy - Kukuval és Mákkal átélt tapasztalataink alapján - bemutassuk a "hallókutyák" alkalmazásának előnyeit és a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület Hallássérült-segítőkutya Programjával kapcsolatos fontos információkat, híreket.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
AZ EGYESÜLET
KOLLÉGÁK
Archívum
Nekem is goldie segítőkutyám van és ő is először az emberekhez rohan oda, és csak másodsorban a kutyákhoz. Viszont érdekes, hogy van egyetlen-egy kutya a parkban, ahova járunk, akivel nagyon jól kijön, vele egyből rengeteget és normálisan játszik, pedig a másik kutya még csak 11 hónapos és negyede akkora mint ő, de nagyon jó haverok, jól elvannak. Ennek az is az oka amúgy, hogy a segítőkutyáknak van egy kis felsőbbrendőségi érzése, nem állnak le ám akárkivel játszani, csak akit méltónak tartanak a saját szintjükhöz:) Meg ugye ők embernek tekintik magukat bizonyos mértékben.
Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat! További sok örömöt kívánok Neked is a Segítőkutyák Világában! 🙂
Nekem is goldi szukám van, de én nem tapasztaltam, hogy Mayának bármi problémája lenne a más kutyákkal történő kommunikációval. Ellenkezőleg, olyan kb másfél éves koráig gyakorlatilag minden kutyával tudott játszani. Olyanokkal is, amelyekről azt mondta a gazdi, hogy soha nem játszanak kutyákkal, és nagyon örültek, hogy Maya rávette őket, hogy hancúrozzanak felszabadultan. Aztán ahogy “nőtt be a feje lágya” az ebnek, egyre inkább megválogatja, hogy kivel játszik, de a mai napig nagyokat rohangál és bírkózik a számára szimpatikus kutyákkal.
Egyébként én azt olvastam, hogy a kutya 16 hetes koráig nagyon nyitott a világra, addig kb 100 emberrel és kutyával kell, hogy találkozzon, hogy jól szocializált legyen (ami ugye nem könnyű az oltások miatt). Én ezt szem előtt tartottam, és próbáltam minél több kutyával összeismertetni ez alatt az időszak alatt.
Esetleg nem lehet, hogy a kutyátok azért nem játszik, mert tudja, hogy “szolgálatban” van és nem tud lazítani? Lehet, hogy hülyeség, de egyszer találkoztam egy vakvezető labival és nála is ez volt az érzésem, hogy nagy a felelősség tudata, bár tudom,hogy furcsa ilyet használni kutyánál, de szerintem van, és ezért nem játszott.
Köszönöm, hogy írtál, biztos van benne igazság, amit mondasz! Eszter