Régebben álmodni se mertem arról, hogy nekem valaha lesz egy ilyen kutyám. Arról meg pláne nem, hogy ezt pont Kukuból fogjuk kihozni. A rakoncátlan, hiperaktív természetéről híres kiskutyám komoly, felnőtt segítőkutyává vált. Sugárzik róla az optimizmus, a nyitottság és a vidámság. Többször előfordult, hogy a járókelők kizárólag őt akarták megsimogatni, hiába feküdt mellette több kutya. Persze, Kuku se működik gépként, néha becsúszik egy-egy probléma, amit orvosolni kell.
Amilyen felhőtlen a kapcsolata az emberekkel, mostanában játék közben annyira feszélyezetten viselkedik kutyákkal. Az egyik foglalkozás végén szerencsétlen események sorozata érte, azóta produkálja ezt a furcsa viselkedést. Már a közös játékra készülődtünk, amikor az egyik kutyus Kuku közelében rosszalkodott, ezért a gazdája és a kiképző rákiabált, figyelmeztetésként repült egy műanyag, félliteres palack is. Nos, a palack véletlenül Kukut találta el, ráadásul rálépett a saját pórázára és megrántotta magát. Pörgős játszótárs, repülő palack, hangzavar és a pórázrángatás… Kukunál betelt a pohár. Kivonult a helyzetből, hozzám menekült. Fel-felugrált rám, mintha az én ölemben keresne oltalmazó menedéket. Azóta fegyelmező gyakorlatok alatt nagyon jól elvan kutyák között, de amint látja, hogy „falkázás” következik (pl. elkezdjük levenni a hámot), jelzi: köszöni szépen, ő ebből nem kér. Otthagyja a felszabadultan szaladgáló társait, az ellenkező irányba fut. A kocsihoz szalad, mutatja, hogy épp eljött az ideje a hazamenetelnek. Amikor konstatálja, hogy a kérése nem kerül meghallgatásra, elgondolkozik, bokor mögül lesi a társait. Majd szép lassan megközelíti őket, és újból visszamenekül a biztonságot nyújtó autóhoz vagy a fa mögé. A végén vesz egy nagy levegőt, és hirtelen átcsap a másik végletbe: gyorsan elkezd futkározni körbe-körbe a kutyák között. A bizonytalan kutyából másodpercek alatt túl bátor kutya lesz. Valószínűleg így próbálja a félelmét és a frusztráltságát levezetni. A nagy sebességével és a vakmerőségével előbb-utóbb kiprovokálja a konfliktust.
Meg kell tanulnunk újra játszani! Azóta sokat oldódott a helyzet, de még mindig érzem a hezitálást Kukuban, amikor a kiképzés után kezdődik a móka. Már nem az autó felé veszi az irányt, hanem szaladgálás közben kicsit távolabb lefekszik és onnan nézi a többieket, majd ismét visszamegy hozzájuk. Kedves Olvasó, Ti voltatok már hasonló szituációban? Ha igen, kíváncsi vagyok, mi segített!? Kérlek, osszátok meg velem!
