Moziban akadályok nélkül?

Egy közös program jó csapattal – felemelő élmény! Az csak fokozta meghatottságomat, hogy tudtam, én most plusz munkát okozok a többieknek. Kezdem az elején. Amikor bemutatták a Tiszta szívvel – Kills on Wheels című filmet, amelyben mozgássérült szereplők is játszanak, azonnal felkeltette a kíváncsiságomat a történet. Utánanéztem, és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem vetítenek feliratos verziót a mozikban, azaz hallássérültek számára nem akadálymentes a film. Hamar megfogalmazódott a többiekben is, hogy milyen jó lenne – kivételesen kutya nélkül – találkozni az egyesületi tagokkal és együtt megnézni a filmet. Gyorsan egyeztettek időpontot, már három héttel a vetítés előtt. Én addig is emailekkel és Facebook-üzenetekkel bombáztam az illetékeseket, hátha valahol a fiók mélyén mégis lapul egy feliratos kópia. De sajnos nem így volt. Már feladtam a reményt, amikor Nóra felajánlotta, hogy akkor majd ő feliratozza nekem a filmet laptopon! Telefonok sorozata következett. A mozi először határozottan visszautasította ezt a lehetőséget, mondván, hogy a billentyűzet kattogása zavarja a vendégeket. Végül abban maradtunk, hogy a program előtt két nappal dönt végérvényesen a filmszínház. Szinte úgy vártam ezt a napot, mint egy „ítéletet”, pedig „csak” arról volt szó, hogy tudok-e csatlakozni a többiekhez vagy nem. Be se mertem írni a naptáramba a rég lefixált programot. Egyszer csak – a megbeszélt határidőn belül – jött a hír: az ügyintéző hölgy minden követ megmozgatott, és a mozi belement abba, hogy számítógépen olvashassam a feliratot.  Amikor eljött a várva várt vasárnap, kicsit izgultam is, mert a világért sem szerettem volna másokat zavarni. Nóra férje, Kornél hamar megnyugtatott, olyan hangos a film, hogy hiába ül mellettünk, még ő sem hall semmit a gépelésből.

Enikő Borssal, a vakvezető kutyával érkezett és számára pedig Zita tette követhetővé a filmet: a fülébe súgta, hogy éppen mi látható. Mivel a moziterem kerekesszékes társaink számára is megközelíthető volt, Ricsi, Nati és Adri is el tudott jönni! Köszönöm az élményt! (Nemrég hívták fel a figyelmemet ezen a linken található videóra, amit a siket és nagyothalló nézők illetve a vak és gyengénlátó közönség egyaránt tud élvezni, mert feliratozással és audionarrációval is ellátott a Pál utcai fiúk című film. Számunkra ez egy hiánypótló kezdeményezés!)

A fenti esemény megindította a fantáziámat: milyen jó lenne olyan világban élni, ahol az a természetes, hogy egy olyan baráti társaság is különösebb előkészület nélkül is el tud menni moziba, aminek látás-, mozgás- és hallássérült tagja is van. Feliratos filmek mennének, és a látássérültek fülhallgatón hallgathatnák meg a kommentárokat. Bárcsak ez így lenne az élet más területén is: például egészségügyi intézményekben is komplexen megvalósulna az egyenlő esélyű hozzáférés, nem csak esetleg külön-külön a fizikai vagy az infokommunikációs akadálymentesítés. Remélem, hogy a technológia fejlődésével (így a szükséges anyagi/munka ráfordítások csökkenésével) ez nem egy elérhetetlen álom marad! De tudom, addig sem szabad nekünk se a csodára várnunk és tennünk kell érte. Ezért is járok Kukuval és Mákkal a segítőkutya-gazdapárosokkal szemléletformáló programokra.

Az akadálymentesítők és a „haszonélvezők”: Zita Enikővel, Nóra velem és Adrival

A csapat

Végül, de nem utolsó sorban: feliratok az ölemben…

   

Posted in Kuku | Leave a comment

Hol van Mák…?

A megbeszélt találkozón így fogadtak minket, ahol novemberben jártunk utoljára: „A múltkor volt egy helyes kiskutya az öletekben…” Mondtuk, most is itt van velünk! Hát, megnőtt Mákocska…

Posted in Kuku | Leave a comment

Az a bizonyos kézfogás…

Nemrég a „Helló Nyíregyháza!” rendezvényen lépett fel a csapat. Ez az alkalom számomra azért volt különleges, mert Kuku és Mák most töltött el együtt hosszabb időt, sőt a szálláson is mindketten velem aludtak. Valójában itt bizonyosodhattam meg először arról, hogy működni fog-e a hármasunk: Kuku, Mák és én.

Mivel Mák Ricsinél nevelkedik, sajnos viszonylag ritkán találkozom vele (legalábbis nem olyan gyakran, mint ahogy szeretném). Ennek ellenére érzi, hogy én vagyok a gazdája. Például a nyíregyházi túránk előtt három hétig nem láttuk egymást, de amint kiszálltam a kocsiból és észrevett engem, teljesen rám kattant, szinte le se vette rólam a szemét, hiába voltunk ott sokan. A bemutató után Ricsi szeretett volna gyakorolni vele, de nem járt sikerrel, mert Mák mindig engem keresett és hozzám próbált igazodni. Ha a közös sétánál behívtam az egyik kutyámat, rendszeresen két kutya szaladt felém: Kuku és Mák.

Kuku és Mák kapcsolata is fejlődik. Azt hiszem, Mák kezd beférkőzni Kuku szívébe, de azért még kell őt puhítania, mert Kuku nem hagyja magát olyan könnyen meggyőzni! Este Mák a megszokott helyén, a boxában aludt, Kuku pedig szabadon. Amikor Kuku belépett a szobánkba, Mák már bent feküdt a fekvőhelyén. Rögtön próbálta felhívni magára Kuku figyelmét, intenzíven csóválta neki a farkát. Kuku, mint ahogy egy büszke „főnökhöz” méltó, mindent csinált, evett-ivott, jött-ment, békésen lefeküdt a szoba közepén, de annak semmi jelét nem mutatta, hogy észrevette volna Mákocskát. Így telt el az éjszaka. Reggel először Mákot vittem el sétálni, amikor visszaértünk, olyan látvány fogadott, amire én sem számítottam: Kuku Mák boxában szundikált, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ez azért is meglepő, mert Kuku utálja a boxokat. Éveket töltöttünk el azzal, magától is belemenjen, és ki tudjon ott kapcsolódni, ha pihenni szeretne, például zsúfolt programokon. Sose gondoltam, hogy ilyen egyszerű a megoldás, és „csak” egy második kutya kell hozzá.

Nappal is, mint ahogy a közös képünkön láthatjátok, Kuku végig hátat fordított Máknak. Amikor megszületett Mák, sokan mondogatták nekem, hogy sajnálják Kukut, hogy másik négylábú családtag belép az életünkbe. De azért Máknak sincs könnyű dolga a kistesó szerepében… Szerencsére ő nem adja fel, nagyon finoman próbál közeledni Kukuhoz. Egyszer, ebéd közben Mák a fejét Kuku fenekére hajtotta és úgy aludt (sajnos erről nincs fotóm, mert nem volt nálam a telefonom). Olyan aranyosak voltak! Később pedig a mancsát Kuku „kezére” tette (ezt sikerült dokumentálnom). Kuku se húzódott arrébb, azt hiszem, megtört a jég! A kiképzőnktől ez az üzenet érkezett: „Köszönöm, hogy itt lehettem. A legjobban a Ti kapcsolatotok alakulásának örülök.” Számomra ennél több megerősítés nem is kellett.

Az a bizonyos kézfogás

Tanulótársak és kollégák

Posted in Kuku | Leave a comment

Boldog Anyák napját!

Az Egyesület az alábbi grafikával köszöntötte május első vasárnapján az édesanyákat, amin Mák éppen a régi családi fotójukat nézegeti.

Posted in Kuku | Leave a comment

Első „együttélés” Mákkal

Múlt héten péntektől vasárnapig segítőkutya-táborba utaztunk a csapattal. Ez azért is volt különleges alkalom, mert most „kaptam meg” először hosszabb időre Mákot. Annak ellenére, hogy Mák Ricsinél nevelkedik, rendszeresen találkozunk, de most reggeltől estig és még éjjel is együtt voltunk! Én vigyáztam rá! Kukut fájó szívvel hagytam otthon a családdal, de tudtam, hogy két kutyára egyszerre nem tudok koncentrálni (a hallássérülésem miatt nem jó a figyelemmegosztásom).

Mák még nem tudja jelezni a hangokat (a tananyagában most elsősorban a nyugodt viselkedés kialakítása szerepel), így nem csak Kuku hiányzott, hanem a profi hallássérült-segítő munkája is. Ezt főleg a pihenésnél éreztem: például izgultam, hogy nem ébredek fel időben a megbeszélt reggeli közös sétára vagy délután nem mertem ledőlni, nehogy lecsússzak valamilyen programról. Végül működött a biológiai órám: addig mondogattam magamnak, hogy 7-kor vár Ricsi falkasétára, hogy szinte percre pontosan nyílt ki a szemem, így Mák is részt vehetett a nagy rohangálásban.

Olyan ügyes volt Mák! Néha már azon gondolkoztam, hogy ha hathónaposan már ilyen jó kutya, akkor vajon milyen lesz felnőttkorában… Mutatok Nektek néhány fotóval megörökített pillanatot.

Nagyon tetszik Mák alkalmazkodóképessége és főleg a gyerekekkel való nyugodt viselkedése. A szálláshelyen rendezett esküvőről átjött egy apuka a kisfiával, amíg a kertben napoztunk. Leguggoltak, közel hozzánk, és jó néhány percig nézték, dicsérték Mákot. A kiskutyám el sem mozdult a helyéről, csak jobbra-balra pillantgatott, mint egy igazi terápiás kutya. 

                      

Itt pedig Domos és Emma simogatását élvezi Mák. Sőt, amikor Domos a padról véletlenül ráesett Mák fejére, akkor is nagyon jól reagált: picit arrébb ment, és részéről el is volt intézve a dolog.

Másnap a kisfiú kiejtett a kezéből egy müzli szeletet, ami közvetlenül Mákocska szájánál landolt, be is kapta. Mondtam neki: „Nem, nem, nem!”, erre gyorsan kiköpte. A nagy kavarodásban a finomság kicsit „elrepült”, de még mindig Mák számára elérhető távolságban volt, ennek ellenére ő nem próbálkozott többet, csak szépen szemezgetett vele. Ezt a helyzetet is „dokumentáltam” az alábbi képpel.     

Elmentünk Szolnokra is kirándulni, olyan autóval, amiben nem volt box. Mák nagyon meglepődött, külön meg kellett tanulnia az anyósülésnél utazni. Csodálkozott, hogy elől is be lehet szállni. Ricsi kocsijában mindig hátul utazik, így ez nem volt megszokott számára, de ezt az utazási formát is gyorsan elsajátította. Utána már nagyon élvezte: vagy az eseményeket figyelte vagy a lábamra hajtotta a fejét.

A Tiszavirág híd környékén is nagyot sétáltunk, amíg a gyerekek a játszótéren játszottak, addig nyugodtan várakozott Mák ott is.

Ahogy látjátok, Mák bárhol, bármikor és bármilyen pózban tud aludni.

Azért a profi képzés sem maradhatott el! A képeken éppen a helyben maradást gyakorolja, boxban és kutyágyon.

Mielőtt valaki aggódni kezdene: a táborban sok játékra, önfeledt szaladgálásra is jutott idő, gyönyörű környezetben. 

Posted in Kuku | Leave a comment

Kuku és Mák a 24.hu-n

Forgatáson jártunk! Ez az alkalom azért is volt különleges, mert ez volt Kuku és Mák első közös képzése.  :-) 

A riport itt nézhető meg (feliratos videó).

Névtelen

Posted in Kuku | Leave a comment

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk! A képen a nyuszit Mák helyettesíti. :-)

Posted in Kuku | Leave a comment

Kuku és barátai videóban

Mesekönyv a segítőkutyák világáról – a videóban is meghallgathatjuk a négylábú mesélők különös történeteit (feliratos).

„Kuku vagyok. Az én legfontosabb feladatom, hogy megkönnyítsem a hallássérült gazdám, Eszter életét. Ha rám néztek, nem láttok mást, mint egy aranyszőrű golden retriever kutyust. De én nem egy egyszerű, szokásos házőrző vagyok, hanem egy igazi segítő kutya. Sok barátom van. Bors egy vakvezető, Jozi és Kúper mozgássérült-segítő, Amper pedig egy terápiás kutya. A személyi segítő barátomat Riszának hívják. Arra gondoltam, hogy Ti talán nem ismeritek még a mi világunkat, ezért elhatároztam, hogy bemutatom Nektek.” Ha szeretnél bepillantást kapni ebbe a világba, nézd meg a videót!

Külön köszönet Simon Tibornak a rajzokért, Kohut Árpádnak és Bélteczki Szilárdnak a filmkészítésért illetve Békefi Évának a feliratozásért.

Posted in Kuku | Leave a comment

Kuku a Facebookon

Kuku is regisztrált a Facebookra! :-)  Ezen az oldalon tudjátok követni a vele és a mesekönyvvel kapcsolatos híreket.

Facebook

Posted in Kuku | Leave a comment

És itt van Mák is…

Miközben Kukuval éljük a megszokott mindennapokat, Mák öthónapos lett! A Nagyfiú Ricsinél nevelkedik. Nem csak okosodik, hanem sokat is eszik és gyorsan növekszik. Minden alkalommal meglepődöm, amikor találkozunk, hogy már mekkora lett. Annak ellenére, hogy mindig itt van velem Kuku, már Mák is nagyon tud hiányozni. Mindig számolom a napokat, mikor látom újra.

Az egyik legemlékezetesebb találkozás nemrég történt. Lelkesen és izgatottan készülődtem: „Látni fogom Mákot! Akkor most aztán alaposan „kimákozom” magam” – gondoltam én naivan. Amikor Mák kiszállt a kocsiból, majd kicsattantam az örömtől. Alig tízperc után a Kiscsibész nem fogadott szót nekem. Kapott még egy esélyt, és akkor sem. Nem is tudom, ki lepődött meg jobban azon, ami ezután következett, én vagy Mák. Ricsi hirtelen így szólt: „Na, jól van Mák, akkor gyere, megyünk a kocsihoz, és majd otthon gondolkozol.” És tényleg hazamentek. Tudom, a kutyakiképzés alapja a következetesség. Kuku még szófogadatlanabb volt ennyi idős korában, mint Mák, de vele talán könnyebb volt következetes maradni, mert legfeljebb pár óra múlva „kibékülhettünk” és újra megsimogathattam. Mák pedig addigra már távol került tőlem.

Mák képzésének fontos eleme még a szocializáció, az ingerekhez való szoktatás és a nyugodt viselkedés kialakítása. Sose felejtettem el, egy vasárnap hoztuk el Mákot a tenyésztőtől, másnap, hétfőn már jött is velünk egy hivatalos megbeszélésre. Járt már például színházban, egyetemen, adóhivatalban, stúdiófotózáson, rehabilitációs intézetben, négyes metrón, táncfellépésen… Az biztos, hogy kalandos és boldog élete van. Mutatok belőle pár pillanatot:

 Még a tenyésztőnél lakott Mák, amikor haknizott a Centrál Színház a „Kutya különös esete az éjszakában” című előadásában. Ő játszotta – hangos nézőtéri reakció közepette – a dobozból kiemelt cuki kölyökkutya szerepét.

Mák a Ricsinél töltött első napján nem csak megbeszélésre jött velünk, hanem az Etológiai Tanszékre is elkísért minket. Itt éppen Ricsi ölében várakozik a folyosón.

Most az én ölemből nézi, hogyan is zajlik egy tudományos teszt (ő csak a megfigyelő szerepét játszotta).

Hamarosan Rehabilitációs Intézetben is járt. Ricsi beszámolója szerint: „Tegnap az OORI udvarán meglépett tőlem a Kiskölyök. Leugrott az ölemből és futott Tesla után. Cooper kapta el és hozta be pórázon. A nővérek körében viszont sztár volt, a többi pasi irigykedett rám, mert minden mellettünk elhaladó nő visongva jött simogatni (a kutyát)”. 

Gyorsan elvittük stúdiófotózásra is, mielőtt megnőtt volna.

 IMG_3297  Fotó: Halmai Gyöngyi

Karácsony előtt az Auchanban mutatkoztunk be. Mák nagy örömömre sokszor alvással (nem pörgéssel) fejezte ki, hogy mindenféle környezetben ki tud kapcsolni. Volt, aki meg is kérdezte, hogy plüsskutya-e? 

Fotó: Hogenádler Zsanett

Fotó: Hogenádler Zsanett

Városi képzésen, ő is kipróbálta a 4-es metrót.

Ricsi táncpróbája alatt én foglalkoztam Mákkal (vagy ő foglalkoztatott engem).

Együtt várunk Ricsire.

Figyelünk az előadóra! Egy barátom szerint a kép alapján olyan okosan figyelt, hogy akár egyetemi hallgató is lehetne. (Jó, tudom, ez „enyhe” túlzás, de azért tetszett ez a megjegyzés.) 

Fotó: Mányik Richárd

(A fotókért külön köszönet Halmai Gyöngyinek, Hogenádler Zsanettnek és Mányik Richárdnak.)

Posted in Kuku | Leave a comment