Kuku és Mák mindig gyorsan a figyelem központjába kerül, ennek köszönhetően sok sikeres forgatáson volt már alkalmam részt venni velük. A lámpalázamat általában segít legyőzni az alapos tervezés és felkészülés, vagyis az, hogy tudom előre, hogy nagyjából mi fog történni. A Nők Lapja Café riporterével is minden részletet előzetesen leleveleztünk. Említette, hogy örülne neki, ha „színes” lenne a riport, a „kulisszák” mögé is be tudnának nézni. Ezért elhívtam Kuku és Mák kiképzőjét. Gondoltam, hogy milyen klassz, ha nem csak változatos lesz a videó a képzési feladatok bemutatásával, de számos más pozitív hozadéka lehet Ricsi jelenlétének. Például: 1) Mák határtalan boldogsága, hogy hosszú idő után végre láthatja Ricsit (a járvány ebbe is beleszólt). 2) Megoszlanak a szerepek az interjú alatt, nem én leszek az egyetlen nyilatkozó. 3) A riporterrel és az operatőrrel most találkoztam először, így megnyugodtam, hogy ha a forgatás körüli izgalmak közben nem lenne teljesen érthető számukra a beszédem, lesz egy biztos „támpontom”.
Szóval, büszke voltam magamra, hogy mindent elrendeztem a szervezéskor, egy akadálymentes kávézóval is egyeztettem, ahol hozzájárultak a forgatáshoz (Ricsi kerekesszékkel közlekedik). A bökkenő csak az volt, hogy semmi sem alakult úgy, ahogy terveztük. Már úton voltam, amikor Ricsi írt, hogy nem érzi jól magát és vissza kell fordulnia. Már az is meghatározta az alaphangulatomat, hogy aggódtam Ricsiért, ezenkívül minden terv borult. Ráadásul, a riporter azt javasolta, hogy – mivel nincs már szükség akadálymentes helyszínre –, inkább otthoni környezetben legyen a forgatás. Miközben gyorsan szaladtam haza rendet rakni, reménykedtem, hogy nem lesz kommunikációs probléma, nem fogok senkit zavarba hozni a szokatlan kiejtésemmel (ez néha elő szokott fordulni, ha valaki rajtam kívül még nem találkozott hallássérült emberrel). Abban a pillanatban, hogy belépett a stáb az ajtón, minden előzetes félelmem eloszlott: Éva és Péter hihetetlenül empatikus és kedves volt, másodpercek alatt egymáshoz csiszolódtunk, végül ez lett az egyik legjobb hangulatú forgatás, amit átélhettem. Azóta is több üzenetet váltottunk a riporterrel, a hétvégén is írt nekem. Felhívta a figyelmemet a „statisztikákra”: a videó néhány nap alatt meghaladta a félmillió(!) megtekintést, 8000-en reagáltak rá és csupa pozitív komment érkezett! Nagyon örültem a visszajelzéseknek és főleg annak, hogy még többen ismerhették meg a szívügyünket, a hallássérült-segítő kutyák világát és az Egyesület hírét. Mégis, a legnagyobb sikerélmény számomra az lett, hogy a váratlan események ellenére MEGCSINÁLTAM EGYEDÜL! Persze, kellett ehhez egy remek stáb és Mák is…
U.I. A videó ezen a linken található.
A fotóért külön köszönet Bognár Péternek (nlc.hu).
