Nemrég a „Helló Nyíregyháza!” rendezvényen lépett fel a csapat. Ez az alkalom számomra azért volt különleges, mert Kuku és Mák most töltött el együtt hosszabb időt, sőt a szálláson is mindketten velem aludtak. Valójában itt bizonyosodhattam meg először arról, hogy működni fog-e a hármasunk: Kuku, Mák és én.
Mivel Mák Ricsinél nevelkedik, sajnos viszonylag ritkán találkozom vele (legalábbis nem olyan gyakran, mint ahogy szeretném). Ennek ellenére érzi, hogy én vagyok a gazdája. Például a nyíregyházi túránk előtt három hétig nem láttuk egymást, de amint kiszálltam a kocsiból és észrevett engem, teljesen rám kattant, szinte le se vette rólam a szemét, hiába voltunk ott sokan. A bemutató után Ricsi szeretett volna gyakorolni vele, de nem járt sikerrel, mert Mák mindig engem keresett és hozzám próbált igazodni. Ha a közös sétánál behívtam az egyik kutyámat, rendszeresen két kutya szaladt felém: Kuku és Mák.
Kuku és Mák kapcsolata is fejlődik. Azt hiszem, Mák kezd beférkőzni Kuku szívébe, de azért még kell őt puhítania, mert Kuku nem hagyja magát olyan könnyen meggyőzni! Este Mák a megszokott helyén, a boxában aludt, Kuku pedig szabadon. Amikor Kuku belépett a szobánkba, Mák már bent feküdt a fekvőhelyén. Rögtön próbálta felhívni magára Kuku figyelmét, intenzíven csóválta neki a farkát. Kuku, mint ahogy egy büszke „főnökhöz” méltó, mindent csinált, evett-ivott, jött-ment, békésen lefeküdt a szoba közepén, de annak semmi jelét nem mutatta, hogy észrevette volna Mákocskát. Így telt el az éjszaka. Reggel először Mákot vittem el sétálni, amikor visszaértünk, olyan látvány fogadott, amire én sem számítottam: Kuku Mák boxában szundikált, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ez azért is meglepő, mert Kuku utálja a boxokat. Éveket töltöttünk el azzal, magától is belemenjen, és ki tudjon ott kapcsolódni, ha pihenni szeretne, például zsúfolt programokon. Sose gondoltam, hogy ilyen egyszerű a megoldás, és „csak” egy második kutya kell hozzá.
Nappal is, mint ahogy a közös képünkön láthatjátok, Kuku végig hátat fordított Máknak. Amikor megszületett Mák, sokan mondogatták nekem, hogy sajnálják Kukut, hogy másik négylábú családtag belép az életünkbe. De azért Máknak sincs könnyű dolga a kistesó szerepében… Szerencsére ő nem adja fel, nagyon finoman próbál közeledni Kukuhoz. Egyszer, ebéd közben Mák a fejét Kuku fenekére hajtotta és úgy aludt (sajnos erről nincs fotóm, mert nem volt nálam a telefonom). Olyan aranyosak voltak! Később pedig a mancsát Kuku „kezére” tette (ezt sikerült dokumentálnom). Kuku se húzódott arrébb, azt hiszem, megtört a jég! A kiképzőnktől ez az üzenet érkezett: „Köszönöm, hogy itt lehettem. A legjobban a Ti kapcsolatotok alakulásának örülök.” Számomra ennél több megerősítés nem is kellett.
Az a bizonyos kézfogás
Tanulótársak és kollégák
