A két ünnep között egy nagy telefonforgalmat folytató társaság vendégeskedett nálunk. Amikor más mobilkészüléke szólalt meg, Kuku a füle botját se mozdította, békésen aludt. (Hosszú napunk volt, így a vendégek üdvözlése után magához képest hamar visszavonult.)
Kíváncsi voltam, hogy azért maradt-e Kukuban némi „munkatudat” és energia az én mobilom jelzéséhez. Megkértem valakit, hogy hívjon fel. Kuku szeméből azonnal kiment az álom, felpattant és figyelmeztetett engem. Nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen jól tesz különbséget a különféle csengőhangok illetve az SMS-ek között. (Praktikus okokból az elejétől fogva úgy tanítottuk, hogy az SMS-eket ne jelezze. Én viszonylag korán fekvő vagyok, és nem élvézvém annyira, ha Kuku minden üzenet érkezésékor felköltene.)
Azonban néha tapasztalom annak hátrányát is, hogy Kuku ilyen jól szelektál az ezerfajta telefoncsörgés között. Például pár hete Ricsiékkel egy bevásárlóközpontban várakoztunk a mosdó előtt. Kuku egyszer csak elkezdett engem bökdösni, és idegesen fülelt a semmibe, a folyosó másik vége felé. Először nem tudtam mire vélni a reakcióját, de a többiek rögtön megmagyarázták: valahol a távoli háttérzajban pont olyan csengőhangon szólalt meg egy mobil, mint az én ébresztőórámé. Visszafogottan, de megdicsértem a kutyámat (azért nem akartam túlságosan erősíteni benne, hogy más telefonját jelezze nekem). De teljesen igaza volt, ő csak végezte a dolgát, hiszen még Ricsiék is ösztönösen felkapták a fejüket!
