December 9-én elérkezett a régóta várva várt nap! A Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásának és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány közreműködésének köszönhetően megkezdtük az iskolai érzékenyítő programsorozatunkat. Rögtön a mélyvízbe ugrottunk: két előadás is összejött aznapra (Lauder Javne Közösségi Iskola, Gyermekek Háza). Csaba a látássérültek, Era és Ricsi a mozgássérültek, én pedig a hallássérültek mindennapjait és persze a számukra képzett segítőkutyákat mutattam be.
Az előadásunk fő üzenete szerintem az volt, hogy a nehézségek ellenére is teljes életet élünk, és az “épek” bátran közeledjenek hozzánk, ajánlják fel a segítségüket. Legfeljebb udvariasan visszautasítjuk. Személy szerint az önállóság érzete magabiztosságot ad: „Ezt is meg tudom csinálni!” – de ugyanakkor mindig jól esik az emberek érdeklődése, és ha szükségem van rá, el is fogadom a segítségüket.
A forgószínpadszerű, kiscsoportos foglalkozások során interaktív játékokkal szemléltettem, milyen is hallássérültnek lenni, hogyan lehet hatékonyan felvenni a kapcsolatot és kommunikálni velünk, milyen segédeszközöket használunk.
Úgy tapasztaltuk, hogy a gyerekek azokat a közös tevékenységeket (pl. videózás, bemutató, játék) is élvezték, amin az egész osztály vett részt.
Ismét megállapíthattam, hogy mi, felnőttek sokat tanulhatunk a gyerekektől! Őszintén érdeklődve, gátlás és tabu nélkül kérdeztek. A figyelmességükkel sok felnőttet sikerült lekörözniük! Például miután megkértem őket, hogy ne vágjanak egymás szavába, és a kezük feltevésével jelezzék, hogy ki beszél – különben könnyen elvesztem a fonalat –, kivétel nélkül megtették. Pedig ezt a beszélgetés hevében sok felnőtt ismerősöm el szokta felejteni (természetesen nem neheztelek rájuk emiatt).
Már aznap délután az alábbi kedves szavakat olvashattuk a Lauder honlapján:
„A december 9-i osztályfőnöki óra több okból is különleges volt. Egyrészt, nem a megszokott helyünkön voltunk, hanem az egyik számítógép-teremben. De ennek oka, hogy itt járt nálunk a NEO Segítőkutya Egyesület négy tagja. Két kerekesszékes, egy hallássérült és egy látássérült ember tartott nekünk bemutatót arról, hogy milyen az életük, és a kutyák milyen segítséget adnak az ő életükben. Merthogy nemcsak a vakok életét könnyíthetik meg a kutyák. Hanem bizony a többi, fogyatékkal élőét is. Most szavakban nem is tudjuk elmondani, milyen érdekes, és felemelő, néha megható volt az, ahogyan meséltek nekünk, sőt, még érdekes játékokat is mutattak. De nem pusztán a játék kedvéért. Hanem, hogy át tudjuk érezni, mik gátolják, vagy segítik az életüket, mindennapjaikat. A fő “attrakció” persze Oszkár volt, a kutya.”
A Gyermekek Házában pedig saját koreográfiájú tánccal búcsúztattak bennünket!
Annyi szép élménnyel gazdagodtunk pár óra leforgása alatt! Köszönjük a gyerekeknek és a tanárjaiknak!
Egy kis ízelítő a Lauderből…
…és a Gyermekek Házából:
