Megszületett Mák?

Mákról még csak annyit tudunk bizonyosan, hogy ő lesz a következő kutyám. Ahogy meséltem Nektek, Kuku kezd elfáradni, és azzal a ténnyel is számolnunk kell, hogy az utódjának a kiképzése hosszú időbe telik (1,5-2 év, míg segítőkutya válik egy kölyökből).

Mákot Ricsi fogja nevelni. Nagy örömömre elvállalta. Tudom, a legjobb kezekben lesz. Nagyon szerettem volna, ha Mák is kicsi korától kezdve velem nőhetne fel, mint Kuku, de be kellett látnom, hogy jelenlegi helyzetemben ez egy irreális elképzelés. Egyrészt a munkámból adódóan nem tudnék vele eleget foglalkozni, másrészt a hallássérülésem miatt nem tudnám megosztani a figyelmem a két kutya között (pl. amíg Kukura nézek, nem látnám, mit csinál Mák). De így biztosan profi képzést kaphat, és szuper dolga lesz Ricsinél.

Éppen Szlovákiában voltunk, amikor szóltak a kinézett kennelből, hogy megszülettek a kiskutyák. Furcsa érzés, hogy hamarosan belép egy másik kutya is az életünkbe, mert eddig Kuku volt számomra az Egyetlen, de Mákot is nagyon várjuk az új kalandokkal!

Frissítés (2015.10.11.): A kérdésekre válaszolva, Kuku természetesen a családban, velünk marad, akkor is, ha majd a képzés után Mák átkerül hozzánk Ricsitől. Csak Kuku “nyugdíjas” lesz, és Mák fog nekem aktívan segíteni. Már most látom, hogy 8,5 évesen többet szeretne pihenni, mint fiatalkorában. Ezért is szeretném megadni neki a lehetőséget erre, hogy később se okozzon számára feszültséget, hogy nem tudja jelezni nekem a hangokat, ha fáj a lába. 

This entry was posted in Kuku. Bookmark the permalink.

2 Responses to Megszületett Mák?

  1. Zsuzsa says:

    Kedves Eszter, gratulálok az új kiskutya érkezéséhez. Ha nem titok, elárulnád, hogy melyik kennelből származik Mák? Egy ideje próbálok arany színű goldie-t találni, kevés sikerrel. Előre is köszönöm!

    • Eszter says:

      Kedves Zsuzsa, köszönöm a gratulációt! A kérdésedre válaszolva, Mák a Petprints kennelből származik.
      Eszter

Leave a Reply to Eszter Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *