Pár napja egy kisebb műtéten estem át és sokszor eszembe jutott a szemléletformálás fontossága. Már a kivizsgálások során úgy éreztem, hogy az egészségügyi dolgozók nagyrészének komoly problémát jelent a hallássérülésem – persze néhány kivételtől eltekintve. A groteszk orvosi kálváriák közepette vegyes gondolatok kavarodtak bennem. Az egyik percben sajnáltam, mentegettem őket: „Szegények, ilyen kórházi körülmények között egyszerűen nincs idejük és energiájuk olyan sajátos igényekre, mint a lassabb beszéd vagy jobb artikuláció.” A másik pillanatban pedig vágyakoztam azután, hogy megtörténhetetlenné tehessek bizonyos eseményeket. Elég volt egy-egy mondat ahhoz, hogy szíven üssön engem. „Maga csak maradjon kint a folyosón, majd a hozzátartozónak elmondom a vizsgálatok eredményeit.” „Hagyja, inkább a kísérő mesélje el az Ön panaszát!”
Nem is sejtettem, hogy pont a műtőasztalon fog érni pozitív élmény. Amikor betoltak, érzékeltem, hogy a szájtakarót viselő műtősfiú – akit akkor láttam életemben először – szeretett volna tudomásomra hozni valamit.
– Elnézést, nem értem, mert hallássérült vagyok. Szájról olvasásra támaszkodom beszélgetés közben, és most nem látom a száját – mondtam neki a már sokszor elismételt „sablonszövegemet”.
A legnagyobb meglepetésemre megtorpant és megfordult a fiatal férfi. Odajött hozzám, levette a szájmaszkot, az ágyam felé hajolt, és így szólt:
– Semmi gond, hölgyem. Az én anyukám is hallássérült.
Nagyon féltem a beavatkozástól, de onnantól kezdve ő lett az őrangyalom. Ameddig csak lehetett, mindent kommentált: „Most előveszem az eszközöket.” „Elhelyezem a lábait.” „Közelebb hozom a monitort.” „Már itt is az orvos.”
Apróságnak tűnő információk, de nagyon sokat jelentett számomra, hogy tudtam, mi történik velem a sok ijesztőnek tűnő gép között. A műtét alatt – amikor szájtakarót kellett viselnie – gesztikulációval, szemkontaktussal próbált kommunikálni velem.
Alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Hihetetlen, hogy mennyit segített nekem, hogy ott volt mellettem ez a műtősfiú! Beszélt hozzám, és a szemembe nézett. Ismét embernek éreztem magam. Újra erőt kaptam ahhoz, hogy folytassuk Mákkal és Kukuval a szemléletformáló tevékenységünket. Köszönöm!
A fénykép illusztráció! (Letöltve: Alfa Medic honlapja)
