Kati néni hazautazott Kanadába. Az elválás mindig nehéz, hiszen sose tudjuk, hány év múlva láthatjuk ismét egymást. Ugyanakkor nagyon sokat jelent nekem az a tudat, hogy a világ másik végéről is jelen van az életemben. Figyel és támogat. Kati néni „szakmabeli”: mielőtt nyugdíjba ment, hallássérült emberekkel foglalkozott. Így ezen a téren is sok tanácsot kaptam tőle. Például amikor 14 éves koromban nagy döntés előtt álltam: megcsináltassam-e a cochleáris implantációs műtétet. Kati néni nem habozott, kihívott Kanadába, megismertetett olyan fiatalokkal, akiket szintén 16-20 éves korban operáltak meg, orvosi vizsgálatokat, gyógypedagógiai konzultációkat szervezett nekem. Visszafele úgy ültem fel a repülőre, hogy már tudtam, mi számomra a megfelelő választás. Évekkel később, a következő találkozásunk is meghatározó lett számomra. Kirándulás közben egyszer csak így szólt: „Eszter, ha ennyire szereted a kutyákat, szerintem hasznos lenne Neked egy <hearing dog>”. Akkor Magyarországon még hírét se hallottam a hallássérült-segítő kutyáknak, de Kati néni jól elültette a bogarat a fülembe. Kanadában több ilyen segítőtársról mutatott videót, amik egyszerűen megbabonáztak. Megint eltökélten utaztam haza. Addig keresgéltem a lehetőségeket, amíg el nem indulhatott Kuku képzése. Most pedig büszkén kísért el dolgozni Kati néni – Mákkal együtt –, örömmel nézte meg az egyetemi és az egyesületi munkánkat. Köszönök Neked mindent, Kati néni!
